Téma
Házasság idézetek
-
Az a haza, amely az Ördöggel cimborál, vagy akár csak kicsinyt is kokettál a Sátánnal, az folyton s folyvást ugyanazokba a bûnökbe fog beleesni, ugyanazokat a hibákat fogja elkövetni, rendszerről rendszerre, és az a haza a hibáit, a bûneit soha nem fogja megvallani, meggyónni, hanem egyik bûnös szisztémából a következő bûnös szisztémába fog lépni, húzva maga után régi bûneit, mint macska farkára kötött, zörgő bádogkanalat, körbe-körbe járva az őrületig. Cserna-Szabó András
-
Ha a harmincas éveiben járó nő vagy, és családot szeretnél, akkor ki vagy szolgáltatva a kiszámíthatatlan pasik ötleteinek. Õk írják a szabályokat, mi pedig nem tehetünk mást, csak követhetjük őket. Nem mondhatod meg, hogy mit akarsz, vagy mi bánt, mert ott ketyeg a bomba a kapcsolat felszíne alatt, ami azonnal robban, ha túl "sokat" akarsz. Dolly Alderton
-
Mi van, ha soha nem lesz terhes hasam, amit simogathatok? Ha soha nem várhatom a gyerekünk születését? Ez a legtermészetesebb és legszebb dolog az életben, ezt hallgattam, amióta az eszemet tudom. Minden nyûgével és bajával együtt azt akartam, amit végre Lajos is: családot alapítani. Vizsgálatokra járni. Együtt. Nézni, ahogy megváltozik, ahogy apa lesz. Élvezni, ahogy türelmesen megfogja a kezem, amikor várni kell. Találkozni vele a kórházi folyosón, látni, hogy az új helyzettől egyszerre izgatott, boldog, ideges és szerelmes. Veszekedni egyet az autóig a stressztől, és aztán hamar kibékülni, elfelejteni, tovább lépni. Fejlődni és egymást támogatni, családdá válni és családtaggá nevelni a gyerekünket, az új feladatunkat, akiért felelősséggel tartozunk, akit mi hoztunk létre. Tervezni, elrontani, újratervezni, megint elrontani, és mindennap tovább menni, együtt, egymást segítve, ezt akartam, és mindezt Lajossal akartam, mert tudtam, képesek vagyunk rá. És éppen ettől fosztana meg az élet? Czakó Zsófia
-
Amikor az ember együtt él egy asszonnyal, mindennap tanul valamit. Eddig azt tanultam meg, hogy a hosszú haj egy szempillantás alatt eltömíti a zuhany lefolyóját; hogy nem ajánlatos az újságból kivágni semmit, amíg a lapot nem olvasta a feleséged, még ha az illető újság egy hetes is; hogy a kétszemélyes háztartásban én vagyok az egyetlen, aki háromszor hajlandó vagyok ugyanazt vacsorázni duzzogás nélkül; és hogy a fejhallgató arra való, hogy a házastársat megóvja a házastársa zenei túlzásától. Audrey Niffenegger