Téma
Hűtlenség idézetek
-
A türelmetlen horgász sosem fog igazán nagy halat, mert kirántja a horgot, amikor az úszó az első kis rángásra épphogy bukdácsolni kezd. Nincsenek ahhoz idegei, hogy megvárja, amíg az igazán nagy hal ráharap a horogra. A nagy hal azért lesz nagy, mert okosabb és óvatosabb, mint a többi, melyeket már süldőként kifogtak. Bitó László
-
Az igazi haikunak olyan egyszerûnek kell lennie, mint a zabkása, de mégis láttatnia kell velünk a valódit, mint minden idők alighanem legnagyszerûbb haikuja, ami így szól: "Nézd, hogy ugrál a veréb a verandán át nedves lábakkal." Ez Siki. Látod a nedves lábnyomokat, mint valami látomást a fejedben, ugyanakkor ebben a néhány szóban látod a sok esőt is, ami aznap esett, és szinte érzed a nedves tûlevelek illatát. Jack Kerouac
-
Sokan, az emberiség nagyobb része szeretethiányos. Azok beszélnek róla legtöbbet, követelik meg a szeretet jelenlétét, akik a legkevésbé tudják, hogy mi az. A szeretet nem érzelmi ömlengés, önostorozás vagy igehirdetés, hanem áldozat: figyelmet áldozunk a másikra. Ez a figyelem teljes. Ezt jelenti például a kifejezés: hallgatlak, a tiéd vagyok. Kornis Mihály