Téma
Igazság idézetek
-
Mi volt ebben a nőben olyan mulatságosan, olyan megvesztegetően és lefegyverzően jelentéktelen, hogy rögtön oda kellett figyelni, az érdekes, szép, hangos és rikító nők között? Valami volt benne, valami szótlan és sugárzó. Az ember reánézett, s egyszerre megértette, hogy eddig didergett, de most már elég odaülni e nő mellé, s akkor majd nem fázik többé. Igaz, nem perzsel majd különösebb forróság sem környezetében; ez a nő nem lángol. De melegít, mint egy régi cserépkályha, mely tél elején egyszer illatos fahasábok lángjától langyosodott át, s aztán csendesen parázslik tavaszig. Ezért melléje ültem, különösebb remények vagy igények nélkül; s melegedtem. Márai Sándor
-
Miféle szavakkal írhatnám le az árvíz iszonyatos pusztítását? Nincs arra emberi eszköz, hogy megállítsuk! Magasra duzzad, vadul hömpölyög, alámossa a hegyeket, áttöri a legerősebb gátat is, kiszaggatja tövestül a fákat; őrjöngve rohan, szántóföldek talajától zavaros; magával ragadja a szegény, fáradt parasztok már-már elviselhetetlen fáradozásának minden gyümölcsét. Siváran, kifosztva, mélységes nyomorúságban maradnak ott a völgyek. Leonardo da Vinci
-
A szeretett személyt soha nem akarjuk elfelejteni, emlékezetünkben kiemelt helyet kap. A kezdeti fájó érzelmek idővel elhomályosulnak, de a hozzá kapcsolódó emlékek - érzések, dallamok, ízek, illatok, helyzetek - évek múlva is előhívhatják bármelyik szakaszt, és különböző intenzitással újraéljük a gyászt.
-
Mert az élet az valami roppant különös dolog. Az úgy odakötözi az embert a földhöz, egy völgy hajlatához, vagy egy domb oldalához, úgy odakötözi még akkor is, ha nehéz és nyomorúságos élet, hogy az ember lassanként odanő hozzá, gyökeret ereszt belé s lassan otthonának kezdi érezni akkor is, ha idegen. Wass Albert
-
A kislányok már születéskor hordozzák petefészkükben azokat a petesejteket, amelyekből később a gyermekei születnek. Ezek a sejtek akkor keletkeznek, amikor ő az anyaméhben fejlődik. Ez azt jelenti, hogy a petesejt, amelyből létrejöttél, anyukád petefészkében akkor alakult ki, amikor a nagymamád terhes volt vele. Így a nagymamád által fogyasztott ételek, a belélegzett levegő és a terhesség alatt esetlegesen átélt stressz maradandó nyomot hagyott a petesejtben, amely az apukád spermájával egyesülve téged hozott létre.
-
Mindenkinek szüksége van a nevetésre. A nevetést szörnyen alábecsülik. Először is, tisztítja a tüdőt. (...) Nézd csak meg a statisztikákat - a legtöbb rákbeteg olyan ember, aki ritkán nevet. A nevetés jót tesz az egészségnek. Plusz segíti a vérkeringést. Ezért nem kapnak a bohócok szívrohamot. Darren Shan