Miféle szavakkal írhatnám le az árvíz iszonyatos pusztítását? Nincs arra emberi eszköz, hogy megállítsuk! Magasra duzzad, vadul hömpölyög, alámossa a hegyeket, áttöri a legerősebb gátat is, kiszaggatja tövestül a fákat; őrjöngve rohan, szántóföldek talajától zavaros; magával ragadja a szegény, fáradt parasztok már-már elviselhetetlen fáradozásának minden gyümölcsét. Siváran, kifosztva, mélységes nyomorúságban maradnak ott a völgyek.

Kapcsolódó idézetek

1. A víz, míg fenn siet a bércek között, sok terhet vesz magára, melyet utóbb nem bír el. Mikor árad, s elönti a síkokat, elsőként ettől szabadul meg. Elzárja magát a világtól, miként az ember, ha gondjaival bástyázza körül magát. (...) Jársz - kelsz a világban, itt is, ott is magadra veszel valamit. Hol jót, hol rosszat. Aztán annyi minden ragad rád, hogy már nem bírod. Lerakod hát magad köré. Csakhogy akkor nem látsz túl ezen a falon. Ott vagy belül, egymagad. Ugye milyen borzasztó? A folyó sem tudja elviselni. Időről időre áttöri e hátakat. De az ereje csak arra elég, hogy egy része kijusson. Arra már nem, hogy visszatérjen önmagába. S ami kint marad belőle, elpusztul, rohadni kezd. A folyó ilyen. Nem tudja legyőzni önmagát. Időről időre elhagyja medrét, de mindig újra teremti gátjait. Isten azonban soha nem hagyja el gyermekeit. (...) Isten azért hívta el az embert, hogy őrködjön a Teremtés rendjén. De nem írásokban, nem templomok homályában, nem mások hitét gyalázva, pusztítva, vérbe tobzódva, máglyák tüzén pörkölődve, hanem a folyók mentén, az erdőben, a földeken, munkával és hittel. Nem szavakban, énekben kell dicsérni az Urat, hanem tettekben. Amíg a folyó él, mert életben tartjuk, Istennek tetsző életet élünk, az ő rendjére vigyázunk, ha soha át nem lépjük a templomaitok kapuját. Ha pedig vizeink meghalnak, mert nem gondozzuk őket, bújhatjuk reggeltől estig az írásaitokat, járhatunk a templomaitokba, imádkozhatunk és dicsőíthetjük napszámban az Urat, mit sem ér!
2. Emberek csapdákban vergődnek, feszül az indulat, a harag oly nagy. Családok hullanak, süllyednek, fulladnak, nem jön a mentőhajó, s a jéghegy túl nagy...
3. A düh mindig sok üres helyet hagy maga után, ahová azonnal, mint az árvíz, befolyik a szomorúság, és hatalmas folyóként hömpölyög, kezdet és vég nélkül. Olga Tokarczuk
4. Van a vihar. Amiről tudjuk, hogy létezik, ám mégsem készülünk rá. Mert nem lehet. Lehet előre jelezni jöttét, de erejét, útját nem mindig lehet kiszámítani. Mert szabad. És zabolátlan. Amerre megy, feldúl mindent, ami útjába kerül. Volt egy házad, volt egy életed, volt egy terved. És a vihar mindent felülír. Csitáry-Hock Tamás
5. Az emberek megpróbálják kijavítani a földrajzot, hegyeket lyuggatnak ki, folyókat terelnek új mederbe, abban a hiszemben, hogy ilyenformán a történelmet alakítják, de nem mennek messzire, mert egy szép napon úgyis minden összedől. A vizek elnyelik a hidakat, átszaggatják a gátakat, és döntik a bányákat; a házak, a paloták és a viskók összedőlnek, az omladékot benövi a fû, és minden a földdel lesz egyenlővé. Giovannino Guareschi
6. Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen, aki ilyen körülmények között felfuvalkodik vagy szorong vagy jajgat, mintha valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna. Marcus Aurelius
7. A hegyek kegyetlenek tudnak lenni. Kíméletlenek. Nem törődnek vele, ki marad ott összetörve és vérben úszva. Nem érdekli őket sem az öröm, sem a könnyek. Ezért veszítik el magukat az emberek odakint. Ott nincs ítélkezés. A vadonban bárki lehetsz. Lucy Clarke
8. A történelem tanulsága, hogy az emberi faj könnyben és vérben újhodik meg. Minden nagy viharban sok a törés, romlás, pusztulás. Termések sárban verődnek, nyájak szerteszóródnak, fák kiszakadnak tövestül, sziklák leomlanak, és zúznak élőket. Mennyi kár, mennyi siralom az omladékokon! De ha a vihar elzúgott, éltető erővel teljesedik meg a levegő. A ledőlt fa gyökere háromszorosan hajt, s az emberi lélek munkára buzdulva folytatja életét. Gárdonyi Géza
9. Nincs vihar előtti csend. Az igazi vihart vihar előzi meg, önnön hírnöke; némán süvít, olyan némán, ahogy egy izzadságcsepp gördül végig egy (...) nő testén. Aztán elmúlik a vihar, s elenyészik a kis csepp, amiként minden elmúlik és elenyészik a végtelen mozdulatlan káprázatában. Mohamed Mbougar Sarr
10. Föltámadott a tenger, A népek tengere; Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje. Petőfi Sándor