Téma
Igazság idézetek
-
Ritkán esik meg, hogy egy idegen, tökéletesen ismeretlen házban egyből otthonosan érezd magad. Ez a házigazdáktól is függ, és magától a háztól is... a ház maga egyébként csak a gazdáinak tükörképe. Világosabb és becsületesebb. Nincs az a szó vagy mosoly, amely segítene felmelegedni, ha a tárgyak hideget árasztanak. Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
-
Nagy dolog földinek lenni. Csak otthontól távol érteni meg, mennyire fontos számunkra az az ember, aki gyermekkorában ugyanazokat az utcákat járta, és ugyanazt a levegőt szívta, mint mi. Megeshet, soha azelőtt nem találkoztál vele, és aligha fogsz majd később megint, de most testvérek vagytok. Arkagyij Babcsenko
-
Azért szeret az ember, mert egyszer csak találkozik valakivel, akiről úgy érzi, hogy az Isten is neki teremtette, vagy mert az ember szerelemre született? Olykor azt gondolja, hogy a szívnek magának is karja van, gyöngéd, kitárt karja, azzal vonja magához, azzal öleli, szorítja, akit kíván; és az ő szíve nyomorék. Annak csak szeme van. Guy de Maupassant
-
Gyerekkoromban oly sok esztendeig hallgattam, hogy később sose tanultam meg beszélni; én vagy hazudni tudok, vagy hallgatni. Ami az életrajzomban van, az hazugság. Amit az emberek beszélnek rólam, az is hazugság. Én úgy tudok hazudni, hogy megélhetnék belőle. Onnan tudtam meg: nem lehet már segíteni rajtam, hogy még neked se bírtam igazat mondani. Szabó Magda
-
Emlékezz rá, hogy egyszer még, utoljára, találkoztál velem... És ha van még benned valami belőlem, mártsd be tolladat a lenyugvó nap tüzébe, s írd meg nekik... írd meg ezt a találkozást... és írd meg nekik, hogy hagytalak el, és hogy tûntem el, beleolvadva az alkonyodó égbe, ifjan, szépen és végtelenül szabadon, hogy ne lássalak többé. Karinthy Frigyes