Téma
Igazság idézetek
-
Sírt, sírt. És lassan minden könnyebb lett. Szelídebb, szomorúbb. Mint amikor a vihar villámai elpihennek, tovanyargal a dörgés, és csak az eső esik. Esik és esik, csöndesen és szomorúan, és már nem ijesztő és nem rettenetes, csak bánatosan szelíd, és a szelídsége mögött, valahol messze, már derengeni kezd a vigasztalás. Wass Albert
-
Amikor megszülettem, a köldökzsinór rá volt tekeredve a nyakamra, a két karomra és az egyik bokámra. Anyám mesélte, hogy az orvos abbahagyta a szülést, és elkezdett röhögni. Ha valaha hagytam volna, hogy valami az utamba álljon, már rég nem élnék. Azt, amit mások úgy neveznek, kudarc, nekem az az élet. Reggeli. És én addig nem megyek el, amíg ki nem ürül a büfé.
-
Már hallottam rólad, azt mondják, téged nekem szántak, és csak a távolból néztem eddig, ahogy veled bántak. Ami hiányzott az arcodról, egy mosoly, amit én adtam, mit kiirtottak belőlem, azt visszaölöd szép lassan. Így lesz kerek nap, mi tegnap még csak félhold, most már félig élő vagyok, pedig tegnap még csak félholt. Ez az út, amit csak ketten járunk, kettőnknek van kövezve, én magam mellé rajzollak, más maga mellé szögezne.