Téma
Író idézetek
-
Mint régi, szent apáca, úgy vágyja már a mennyet, hogy csak bélpoklost ápol, s mert a sebet utálja, magát megbüntetendő felszürcsöli a gennyet: úgy én dühös rajongó, aki e korba senyved, s homályban, állatok közt a tiszta fényt csudálja, dacból sarat zabálok és kortyolom a szennyet. Kosztolányi Dezső
-
Sok ûrhajós számolt be a napsütötte félgömb látóhatárán feltûnő finom, vékony, kékes ragyogásról, ami a földi légkör teljes vastagságának felel meg. A látvány hatására általában azonnal, spontán módon átérzik a légkör törékenységét és sérülékenységét. Elmondják, hogy aggódnak érte. Nos, van rá okuk. Carl Sagan
-
A fényképek az idővel vívott végtelen harcunk jelképei, kilátástalan küzdelmünk eszközei a pillanat megőrzéséhez: meg akarjuk örökíteni az édes kislányt, mielőtt nehezen kezelhető kamaszlánnyá nő; a fiatal férfit, mielőtt megkopaszodik és elhízik; a nászutat Hawaiira, mielőtt a boldog pár tagjaiból egy fedél alatt élő, dühös idegenek lesznek. Van egy olyan érzésem, hogy a fényképészettel kapcsolatos megszállottságunk mögött kimondatlan pesszimizmus rejtőzik: az a meggyőződésünk, hogy a jó dolgok nem tarthatnak örökké. Michelle Richmond
-
Az evolúció egy lassú folyamat, azért a gének nem képesek követni a társadalmi változásokat. Más szóval, a törzsi ösztön bennünk rekedt, s kőkorszaki viselkedésre sarkall bennünket. A nyugati társadalmak az ész, a modern erkölcs és a jog erejével tartják féken ezt a vak mechanizmust. Boldogkői Zsolt
-
Megelevenedik sok régi emlék, elmosódott képek új színeket nyernek, régi szavak szólnak elő a csendből százszor és ezerszer. Ilyenkor az álmodozás szétnő, s az elmúlt idők fölé emelkedik, kijavít hibákat, miket a lelkiismeret eléje tesz, mint szabó elé a rosszul varrt ruhát. Csak ilyenkor lehet mindent elölről kezdeni s másképpen, megnyugtatóbban rendezni rég elvégzett dolgokat, csak ilyenkor lehet színes csodává álmodni a múltat, s igaznak, szépnek hinni a jövőt. Wass Albert
-
Nem értem igazán, hogy az emberek miért zsigerből a beteget hibáztatják a betegségéért, de a tapasztalataim szerint általában így történik. Nem tudom elképzelni, hogy odamenjek egy szemüvegeshez, és azt mondjam neki, valószínûleg csak azért vannak látási problémái, mert nem tart vegán étrendet, és nem pozitív a hozzáállása.