Téma
Író idézetek
-
Ködös időben az evezés még inkább repülésnek tûnik. A levegő elnyeli a madarak és az autók szokásos hangjait, és felerősíti az evezők lágy csobbanását meg a csónak üléseinek halk nyikorgását. Mivel nem látszik a partvonal és az ismerős tereptárgyak, amelyek alapján tájékozódni tudna, az embert csak az ösztönei vezérlik. Deborah Harkness
-
Minden áttérés, hogy kommunistából kapitalista lesz, vagy napi hat doboz után antidohányos, úgy végződik, hogy elítéljük a korábbi gyakorlatot. Mert azok a hitek nem mûködtek, nem mûködnek mindenkinek. A Látomás beszûkült, elvakította a fény. Akár hinduvá válik, vagy beáll a seregbe, fanatikussá válik. Ha engem kérdezel, a fanatikusok azok, akik elrontják ezt a világot. A fanatikusok hiszik azt, hogy az Isten az ő oldalukon áll. És nekünk, többieknek? Nekünk nincs szükségünk isteni fényre. Az éjszaka sötétjében csak elég fényt akarunk, hogy ne rúgjunk bele valamibe úton a vécé felé.
-
A mûvészet tulajdonképpen egyfajta öngyógyítás a boldogtalanság enyhítésére. Nem való mindenkinek, és ezzel nincs semmi baj. Ha valakinek megfelel az, ami van, csak ül, és nem alkot semmit. A mûvész viszont elégedetlen, így mindig csinál valamit: megszólal, fest, vagy csak keresztbe teszi a lábát, és felkiált: ez a mûvészet! Wahorn András
-
A zen hagyományból ismeretes az a történet, amelyben egy fiatalember olyan elviselhetetlenül szenved, hogy egyetlen nyugodt pillanata sincs. Ezért fölkeresi a mesterét, és a segítségét kéri. A mester azt javasolja, hogy tegyen egy pohár vízbe egy evőkanál durva sót, keverje el, és igya meg. A tanítvány úgy tesz, ahogy mondja. Persze a víz rettenetesen sós. - És most - mutat a mester egy forrásra, amely a közelben bugyog elő a földből - önts egy kanál sót a forrásvízbe. A tanítvány megteszi. A mester ekkor utasítja, hogy igyon egy pohárnyit a patakból, és a tanítvány észreveszi, hogy a só íze nem észlelhető. - A probléma nem a sóval van - mondja a mester. - A probléma a tartállyal van. Növelned kell a tartály méretét. Daniel Gottlieb
-
A mûveltség a nagy kapcsolatrendszerek ismeretét jelenti. Kapcsolatban állunk anyagi és szellemi környezetünkkel: de a környezetünkhöz tartozik a millió fényévnyi távolságban felrobbant csillag, feleségünk, a közérti eladó és a Halotti beszéd. Helyünk ismerete az Univerzumban, az élők világában, a társadalomban, a családban, felismert helyzetünkből fakadó cselekvésünk: ez mind a mûveltséghez tartozik. Röviden a mûveltség: általános viszonylatrendszerek (mint történelmi folyamatok) ismerete - annyi konkrét tényanyaggal, amennyivel az általános elveket a valósághoz lehet rögzíteni. Simonyi Károly