Téma
Játék idézetek
-
Egy-egy családban gyakran fordul elő ugyanaz a kézírás, ami természetes is, ha ugyanaz a tanító tanította a gyerekeket. De éppen ezért úgy képzelem, hogy az ilyen hasonlóság főleg csak nőknél fordul elő, mivel a fiúkkal kiskoruk után nem sokat törődnek ilyen szempontból, megelégszenek bármilyen firkálással, amit éppen megszoktak. Jane Austen
-
A történelem megmutatta, mennyire felületes az ókorból eredő mondás, miszerint a népnek cirkuszra és kenyérre van szüksége. Nemegyszer meggyőződhettek már róla a különböző későbbi uralkodók, hogy ha a nép csak kenyeret kap, rögtön vajat és felvágottat is követel mellé, miközben a legizgalmasabb játékokat is bojkottálja. Janusz A. Zajdel