Téma
Játék idézetek
-
A templomok építésekor szabályosra faragott kövek látványából képződött meg a kocka fogalma a magyarok fejében, korábban vándorló, természeti nép voltunk, a természet pedig idegenkedik a szögletességtől, szereti a dolgokat lekerekíteni, nincs kocka a természetben, bogyók, gyöngyök, szem- és heregolyók, nap és hold, a pongyola pitypang virágzata, a kockával ellentétben a gömb és a golyó szerepelhetett a honfoglalók szókészletében. Garaczi László
-
A játék csak akkor fejeződik be, ha valóban véget ért. Akkor sincs vége, ha csupán egyetlen gyalogod maradt. Ha az egyik félnek egy gyalogja és egy királya van, a másik félnek pedig minden figurája, akkor is tart a játék. Szóval, ha egyetlen gyalog vagy is, és talán mindannyian azok vagyunk, akkor is vésd az eszedbe, hogy a gyalog a legkülönlegesebb figura. Kicsinek, közönségesnek tûnhet, de nem az. Mert a gyalog sosem csak gyalog. A gyalog leendő királynő. Csupán annyit kell tenni, hogy haladunk vele előre, egyik mezőről a másikra. Amint eléri a tábla másik felét, új képességek nyílnak meg előtte. Matt Haig
-
Egy nap apám felvett a suliból, és tanítás helyett lementünk a partra. Hideg volt, szóval nem merészkedtünk a vízbe, csak pizzát ettünk egy pléden. Mire hazaértünk, a cipőm telement homokkal, én pedig az egészet szétszórtam a szobámban. Nem tudtam, hogy ez baj. Hatéves voltam. Anyám leüvöltötte a fejemet, de apám nem haragudott. Azt mondta, hogy az évmilliárdok során mozgásban lévő óceánok hordták a homokot arra a pontra a parton, én pedig elhoztam onnan. Azt mondta, megváltoztathatjuk a világot. Szép elgondolás, egészen addig, amíg eszembe nem jut, hogy hány és hány cipőnyi homokot kellene hazahordanom, amíg nem maradna több, amíg más is kiszúrná a változást.