Téma
Jövőkép idézetek
-
Ötévesen megtanultam olvasni. A könyvek mindig csodás birodalmat jelentettek számomra - fehér oldalak, fekete tinta, de mindegyikben új világok és új barátok vártak. A mai napig fura érzés önt el, amikor először ütök fel egy kötetet. Izgatottá tesz a várakozás, hogy vajon hová jutok majd el, és kikkel találkozom benne. Jennifer Weiner
-
Az élet nehéz döntések sorozatának látszik: hogyan találom meg életem párját? Maradjak a házastársam mellett, vagy jobb, ha elválok? Miből fogom kifizetni a lakbért? Van olyan munka, amit szeretek is és pénzt is hoz? Mihez kezdjek az idegesítő rokonaimmal? Hol érezhetem végre otthon magam? Hogyan őrizhetem meg vagy nyerhetem vissza az egészségemet? És így tovább. De a rengeteg látszólagos választási lehetőség mögött mindig a félelem és a szeretet között kell döntenünk. A félelemtől sérülünk, a szeretettől gyógyulunk. A többi csak részletkérdés.
-
Nehéz lehet felelősséget vállalni azért a fájdalomért és szégyenért, amit mások akasztottak ránk, de jogos vagy nem, egyedül kell megbirkóznunk ezekkel az érzésekkel. Lehet, hogy nem te vállaltad magadra ezeket a terheket és nem tettél semmit, amivel ezt kiérdemled, de benned vannak és neked kell megbirkóznod velük.
-
Minden dilemma döntések elé állít bennünket, azok pedig új dilemmákba ágaznak el. Minden választási lehetőségnek megvannak a maguk konzekvenciái, szándékolt és szándékolatlan következményei. Ha minden elágazást és az elágazások elágazásait végig kellene gondolnunk, afféle kombinatorikus robbanás következne be, azaz lehetőségek és hatások áttekinthetetlen vadonja állná utunkat. (...) A szociális és személyes természetû dilemmák többsége (...) automatikusan testi érzeteket kelt, kellemes vagy kellemetlen kísérő érzésekhez vezet. Ezek a szomatikus pecsétek bizonyos érzelmi értéket kölcsönöznek választási lehetőségeinknek. Ez az oka annak, hogy néhány elágazást már eleve kizárunk. A szomatikus pecsétek kezelhető mértékûre csökkentik az alternatívák számát. Douwe Draaisma
-
Testünk a fájdalom és a kéj keresztjére ha nem is feszítve van, de ott üldögél, vagy inkább ott kuporog, igen, gátlásosan vacogva ott kuporog. A fájdalomról, ha már elmúlt, könnyen és szívesen beszélünk, abban az oktalan reményben, hogy nem jön többé. A kéjről, ha már elmúlt, hol szívesen, hol kevésbé szívesen, de mindig nehezen és nehézkesen, abban a félelemteli reményben, hogy majd újra jő, és soha el nem hagy bennünket. Esterházy Péter