Téma
Jövőkép idézetek
-
- Nem az ember irányítja az életét, hanem az élet irányítja őt. (...) Itt van ez a példa. Egy nap megismerkedsz valakivel, akiről úgy érzed, hogy neked van teremtve, de ő nem így gondolja. Megpróbálod úgy irányítani az életedet, hogy ez a valaki is szerepeljen benne, közben ő más lány életében szerepel. Nem így akarod. - De ebben az esetben nem az élet irányít, vagy dönt helyetted, hanem az a másik ember, aki pont olyan, mint te vagy én. Ez nem jó példa. - De az. A sors vagy az élet vezeti azt a másik embert, mert az ő életét az befolyásolja, ami korábban történt vele, vagy amin most megy keresztül. Az élet vezeti őt és ebből kifolyólag engem is.
-
Türelmesnek lenni általánosságban nem is olyan nagyon nehéz; de ahol azon dolgok, melyek éppen a türelmet igénybe veszik, folyvást mindig meg-megújulnak, ott erélyes, szilárd akaraterő kívántatik hozzá, mert a türelem nagyon, de nagyon nehezen teljesíthető kötelességgé válik, és gyakran akkor szakad el a fonala, amikor arra éppen a legnagyobb szükség volna. Kalocsa Róza
-
Lehet, hogy az írók meghívják a szellemeket. A színészekkel és más mûvészekkel együtt ők azok a médiumok, akiket a társadalom elfogad. Olyan világokat teremtenek, amelyek sosem léteztek. Olyan emberekkel népesítik be a világokat, akik sosem születtek meg. Majd pedig meghívnak bennünket, hogy csatlakozzunk ehhez a kitalált világhoz. És mi csatlakozunk. Igen. Még fizetünk is érte. Stephen King
-
A fejlődő országokban folyó nemzetközi fejlesztés és segélyezés általában is nehéz és ellentmondásos szakma, ami kevés igazán nagy sikerrel büszkélkedhet. Komoly irodalma van még annak a nézetnek is, hogy az egész úgy ahogy van, értelmetlen, mert a legjobb esetben is csak arra jó, hogy rászoktassa a fogadó országot a segélyre, és elejét vegye annak, hogy a maga erejéből álljon talpra. Ez talán túlzás, de mégis illusztrálja, hogy rendkívüli feladatról van szó, amit nem lehet tökéletesen csinálni. Szlankó Bálint
-
Egy pillanat alatt dől el minden. De az az egy pillanat kíméletlenül örökkévalóság lesz, ahogy belemarja magát a húsomba, vérembe, elmémbe. Kimarja a belsőmet. A csönd. Amikor elhagylak téged. Többé nem menekülök tőled. A törés csapda. Örök nyom. Örök veszteség. Két ember szakadéka. Amelyet az egyik kiválthatatlanul magával visz. És nem mindig az, aki marad. Van, hogy az viseli tovább, aki megy. Tisza Kata
-
Aki nem tudja, mi a világ, az nem tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja, mire született, az nem tudja azt sem, kicsoda ő tulajdonképpen, és azt sem, mi a világ. Aki ezek közül egyet is elhanyagol, az a maga rendeltetését sem tudja megmondani. S most milyen színben tûnik fel előtted az az ember, aki olyanok tapsai elől menekül, vagy töri magát utánuk, akik azt sem tudják, hol vannak és kicsodák? Marcus Aurelius
-
A szerelmi boldogság nem abból áll, hogy minden érzelmi energiánkat egy személyre sugározzuk: az embernek egyszerre egy egész csomó dolgot kell szeretnie, s ezeknek az összessége ölt testet a szeretett lényben, aki - ha igazán szeretik - szerelmese szemében a bimbózó orgonák virága, egy hajó lámpásai, az iskolai csengő, egy táj, felejthetetlen beszélgetések, jó barátok, gyermekkorunk egy vasárnapja, egy kedves hang, mely megszûnt beszélni, a legkedvesebb ruhánk, az ősz, a tavasz, a nyár, a tél, s az emlékeink, mert az emlékezés az élet veleje, a kenyér és a víz. Ezenkívül: teljes leltára minden vágyunknak és álmunknak, ami érthető, mert benne igazán minden vágy és álom egyesül. Truman Capote
-
Miféle emberek lesznek jövendőmondók? Legtöbbször egy rakás, félig mûvelt, középkorú nő, akik olyan dolgokat mondanak, amiről szeretnék, ha velük történne meg. Összetákolják az álmaidat, mert az övék szétzúzódott a sziklákon. Szóval, hogy gondolod, mi? A jövődet olyan valaki mondja meg, akinek nincs sajátja?
-
Nem könnyû távol tartani a félelmet. És nem is lehet mindig. (...) Egy folyóban úszunk. A nyílt tengerre is kisodorhatnak minket olyan áramlatok, amelyekre nincs befolyásunk. Azon kaphatjuk magunkat, hogy nálunk sokkal erősebb áramlatok ellenében próbálunk úszni. És bármikor megfulladhatunk. Kim Stanley Robinson