Téma
Jövőkép idézetek
-
Sokan azt hiszik, hogy a nyelv az idők folyamán egyszerûsödik, vagyis a nyelvi változások egyszerûbb rendszereket hoznak létre. (Van olyan laikus vélekedés is, hogy a nyelv "szegényedik".) Egyszerû logikával belátható, hogy ez téves, mert azt kéne hozzá feltételezni, hogy a nyelv eredetileg roppant bonyolult volt, ha sok száz - sok ezer év alatt állandóan egyszerûsödött. Erre semmi nem utal: a Halotti beszéd nyelve nem bonyolultabb, mint a mai magyar. Nádasdy Ádám
-
- Szóval te jelentőséget tulajdonítasz a születésnek és a neveltetésnek? - Lehet, hogy régimódinak fogsz tartani, de azt hiszem, hogy semmi jó sem származik abból, ha az ember más társadalmi osztályból nősül. - Teljesen egy véleményen vagyok veled, barátom. Száz eset közül kilencvenkilencben valóban így van. De rendszerint a századik esetről van szó, ha rá kerül a sor, mert ebben reménykednek a fiatalok. Agatha Christie
-
Honnan tudom én, mi lesz belőlem? - Szélsőségek, nagy álmok, nagy érzések kohója a lelkem. - De átmenet, középút nincsen benne, döggé formál majd a sorsom, szerencsét vagy szerencsétlenséget hozok-e azoknak, akiket szeretek, s a lelkem vörös szilajon fölcsapó szent lángja megéget - nem tudom. Hogy tart az élet valamiért - vakon hiszem... Boncza Berta