Téma
Jövőkép idézetek
-
Azt hiszed, remekül kijöttök, bármiről beszélhettek, hogy a kapcsolatotok szilárd, elégedett vagy, és akkor - föltárul ez a szakadék, rájössz, hogy ott ez a rohadt nagy probléma, amit mindketten letakartatok, egészen addig, míg végül azt hittétek, nincs is. És akkor a semmiből előjön, és ott álltok mindketten a szakadék szélén. És akkor megpróbálod megközelíteni a problémát, de nem tudod - valahányszor lábujjhegyen közelítesz felé, és beszélni akarsz róla, hatalmasra nő, és olyan az egész, mintha gyufát gyújtanál egy olajtartály mellett.
-
Nem a másiknak az érdeklődése a döntő, hanem a magunké, vagyis az, hogy érdeklődést keltsünk, ami csakis akkor történhet, de akkor viszont föltétlenül meg is történik, ha bennünket magunkat alapvetően érdekel valamely tárgy, ha tehát róla beszélünk, akarva, nem akarva másokat is körébe vonunk, mintegy megfertőzzük őket érdeklődésünkkel, tehát eladdig, nem létező, sosem sejtett érdeklődést kreálunk, ami sokkal többet ér, mint hogyha a már meglévőnek kedvében járunk. Thomas Mann
-
Az egyéni vélemény nem elég pontos, vagy nem elég következetes, ezért a jó döntéshozatalhoz nélkülözhetetlen a kognitív sokféleség. A változatosság mellett szól, (...) hogy megnöveli a csoport lehetséges jó megoldásainak a készletét, és lehetővé teszi, hogy a csoport újszerûen és többféle módon fogja fel a problémát. James Surowiecki
-
Határozd meg a személy születésének napját és óráját, majd tápláld be ezt a szimpla dátumot ilyen vagy olyan asztrológiai algoritmusba, hogy jóslatot készíts a személy kilátásairól. Ez a stratégia sajnálatos módon népszerû. Népszerûsége csak azért sajnálatos, mert igen jó okunk van azt hinni, hogy nem mûködik. Amikor az asztrológiai jóslatok valóra válnak, az puszta véletlen, vagy pedig annak a homályosságnak vagy kétértelmûségnek az eredménye, aminek következtében szinte minden megerősíteni látszik azt. Daniel Dennett
-
A nyomásgyakorlással nemcsak azt lehet elérni, hogy valaki ártatlan létére, az igazságot tudva és annak ellenére bevalljon egy bûncselekményt, amit nem követett el, hanem bizonyos esetekben akár azt is, hogy az ártatlan ember maga is hinni kezdjen a saját bûnösségében. Ha egy erre fogékony, sérülékeny gyanúsítottat azzal szembesítenek, hogy megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok v annak a bûnösségére, meghajolhat a súlyuk alatt. Elfogadhat egy olyan forgatókönyvet, hogy ezek szerint megtette, amivel gyanúsítják, csak valamiért nem emlékszik rá. Janecskó Kata
-
Azok, akik nagy cégek belső struktúrájának keretei között jutnak előre, általában abban jók, hogyan kell megfelelni az intézményes hatalomnak, és nem abban, miképp kell a feje tetejére állítani a dolgokat. Ebből következően mindazok, akik a médiavállalatok uralta újságírás közegében eredményesek, hajlamosak a hatalmi struktúrákhoz való alkalmazkodásra. Glenn Greenwald