Téma
Jövőkép idézetek
-
Honnan tudhatjuk, hogy hiányzik belőlünk az empátia? Akiből hiányzik, annak jó eséllyel fogalma sincs róla, mert azt sem tudja, mi az. Ez nem egészen olyan, mint ha megkérdeznénk valakitől, aki vakon született, milyen a kék szín. Hiszen ő nem rendelkezik ehhez vonatkozási pontokkal. Inkább olyan, mintha egy színvakot kérdeznénk meg erről. Õ látja a kék dolgokat, számára a kék tárgyak hasonlónak tûnnek a zöld tárgyakhoz, de maga a kék mint olyan rejtély marad. (...) Sokan fel sem fogják, hogy hiányoznak az életükből az emberi kapcsolatok. Így aztán szakvélemény nélkül hogyan tudná bárki is magáról, hogy érzelmileg színvak? James Fallon
-
Nem tudom, érezted-e már a becsapottság, a kiszolgáltatottság érzését. Olyasmire gondolok, amikor rádöbbensz arra, hogy az lopott meg, akiben nagyon bíztál, akihez mindig tisztességes, őszinte voltál, akinek minden szavát, minden cselekedetét aranyfedezetként fogadtad el. Ezt éreztem én akkor. Azt, hogy becsapott. Mindig őszinte voltam hozzá, nem titkoltam el előtte érzelmeimet, lelkem legtitkosabb rezdülését is elmondtam neki, és megnyugvással fogadtam bölcs ítéletét, mert hittem, hogy igazat mond. Akkor azon tûnődtem, hogy ismeretségünk óta mikor és mit hazudott nekem. Ennek ellenére szerettem volna hinni benne, szerettem volna, hogy megérzéseim ne igazolódjanak. Berkesi András
-
Minden olyan cél, amely arról szól, hogy ne tegyünk meg valamit, egy halott ember célja; a holttestek valóban zseniálisak abban, hogy ne tegyenek meg dolgokat. Tehát ahhoz, hogy "élő ember céljává" alakítsd át (azaz olyanná, amit egy eleven ember jobban tud csinálni, mint egy halott), meg kell kérdezned magadtól: "Ha nem végzem el ezt a tevékenységet, mit fogok helyette csinálni?" Például: "Ahelyett, hogy rágyújtanék egy cigarettára, lehorgonyzom, szörfözöm a dohányzás iránti késztetésemen, és nyújtózkodom vagy sétálok egyet, vagy tudatosan megiszom egy pohár vizet." Russ Harris
-
A színpadon a közönség (...) ott él (...) velem, velünk a darabban. A színésznek pedig az a kötelessége, hogy a rá kiosztott szerepet, jól vagy rosszul, sértődötten vagy boldogan, de eljátssza, legjobb tudása szerint. "Dobni" a szerepet, vagy unatkozni a színpadon - szerintem fegyelmi bíróság elé tartozik. A közönséget nem szabad dezilluzionálni. Balázs Samu