Téma
Katonák idézetek
-
Bármily igaz is, hogy minden embernek kötelessége, annyira, amennyire tőle telik, mások jólétén közremûködni, s hogy aki hasznára nincs senkinek, érni sem ér semmit; mégis épp oly igaz, hogy gondjainknak ki kell a jelenidőn túl is terjeszkedniök, s helyes dolog, ha abbahagyunk olyat, ami az élőknek némi hasznot hajtana ugyan, de amit azért hagyunk el, hogy olyat tegyünk, ami sokkal nagyobb hasznot hajt majd unokáinknak. René Descartes
-
Ebben a sötétséggel teli világban mindannyiunknak szüksége van valami fényre. Legyen az magasra felcsapó láng, ami megmutatja, hogyan szerezzük vissza, amit elvesztettünk, vagy erős jelzőfény, ami elriasztja a ránk leselkedő szörnyeket, vagy néhány világító izzó, ami felfedi előttünk múltunk rejtett titkait. Mindünknek kell valami, ami átvezet az éjszakán, még ha az csak a remény halványan pislákoló szikrája is.
-
Nem volt erőm újra átérezni azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet a hiánya és a tudat idézett elő bennem, hogy végérvényesen elveszítettem. Tudtam, hogy egyszer, hónapokkal, évekkel később még visszatér hozzám, s hogy örökre emlékezni fogok az érintésére, a mozdulataira, a szavaira, amelyek nem hozzám tartoztak, és amelyekre valószínûleg nem is voltam méltó. Carlos Ruiz Zafón