Téma
Katonák idézetek
-
Minden érzelem valamifajta célt szolgál: a szomorúság, a harag, a bánat, a félelem ugyanúgy, mint az öröm vagy a nyugalom. Bár vannak érzelmek, amelyeket nem olyan kellemes átélni, mint a többit, ez nem jelenti azt, hogy ezek rosszak lennének. Az emberi lét része, hogy emóciók széles skáláját éljük át nap mint nap. Jönnek és mennek, és ha hihetetlennek is tûnik az adott pillanatban, a nehezek sem tartanak örökké.
-
A valódi együttérzés nemcsak érzelmi viszonyt jelez. Szilárd, az értelmen alapuló meggyőződésből ered. Ezért az igazán együttérző viselkedés még akkor sem változik, ha éppen negatívan fogadják. Az egyetemes önzetlenségből kifejlődik bennünk a másokért érzett felelősség, és ez akként jelenik meg, hogy segíteni akarunk társainknak gondjaik leküzdésében. Tendzin Gjaco
-
Vannak, akik úgy tartják, hogy Végzet vak; mások inkább azon a véleményen vannak - és talán nekik van igazuk -, hogy Végzet már messze túl jár a vakságon, hogy igazából nem is képes másra, csak látni: látja az ûrben csigavonalban forgó galaxisok által hagyott finom erezeteket; figyeli a bonyolult mintázatokat, melyeket az élőlények az időn keresztülutazva maguk után hagynak. Végzetből porszag és az éjszaka könyvtárainak illata árad. Nincsen lábnyoma. Nem vet árnyékot. Neil Gaiman
-
Az kapja meg a tiszteletet, aki tud valamit nyújtani, aki viszont haszontalan számotokra, az elveszíti. Talán nem tisztel titeket az, aki akar valamit? Aki fél tőletek? És ha nem tudtok nyújtani semmit? Ha nincs többé semmitek? Amikor nincs többé szükség rátok? Akkor olyanok vagytok, mint a szemét. Ha nem tudtok nyújtani semmit, ti magatok is semmik vagytok. Roberto Saviano