Téma
Katonatiszt idézetek
-
A szeretet, amelyből néha elege van az embereknek és időnként zavaró a számukra, feltétlen támaszt jelent és nagyon hasonlít az időre. Az idő, a színek, a hőmérséklet, a magány és persze a szeretet. Olyan dolgok, amelyek csak az emberi világban léteznek. Szabályozzák az embereket, de egyúttal szabadságot nyújtanak számukra. Ezek a dolgok tesznek minket emberré. Genki Kawamura
-
Erősebb az indulat bennem, ha állatokat bántanak. Mert arra gondolok, hogy egy embernek még egy kiszolgáltatott helyzetben is marad talán valamennyi döntési lehetősége - persze csak ha nem olyan szélsőséges a helyzet, mint amikor mondjuk lebombáznak egy egész falut. De az állat- és növényvilágnak semmi esélye velünk szemben, totálisan kiszolgáltatottak nekünk, amikor letaroljuk, megöljük, kiirtjuk őket. Udvaros Dorottya
-
A leleplezés éppen arra való, hogy az értelmes lények végre kielégíttessenek, és az élet sötét problémái, amelyeknek megoldására hiába vártak addig, kitáruljanak előttük. Mert ezt a kérdést nem lehet megoldani az emberi szív mély ismerete nélkül. Éppen ezért biztosra veszem, hogy akik rút titkot őriztek a szívükben (...), az utolsó ítélet napján nem pusztán kénytelenségből, de mérhetetlen örömmel fogják azt megvallani. Nathaniel Hawthorne
-
Az idő jár, s az élet e hetekben megtelik tömény tartalommal. Más az emberek pillantása. Neszelnek valamit, az égre néznek csillogó szemekkel, aztán a földre, elborult pillantással. (...) Mi ez az érzés, ez a tömény, ez a sûrû, ez a fájdalmas és félelmes keresgélés és csodálkozás? Mi van a levegőben, az emberek szemében, a nők mosolyában? A búcsú. Márai Sándor
-
Szeretném, ha egyszer én lennék a nap, Világosságot hoznék, újra látna minden vak, Felmelegíteném az átfagyott, kihûlt testeket, Mosolyt csalnék, felvidítanám az elborult lelkeket. Szeretném, ha egyszer madár lehetnék, Ha lenne két szárnyam és repülhetnék, Útra kelnék szabadon, amire mindig vágytam én, Fent a magasban, ahol tényleg kék az ég.
-
- Én csak a mindennapi élet varázsában hiszek. Úgy értem, olyan dolgokban, amiket láthatok és megfoghatok. Mint a zöld hajtások, amik átverekedik magukat a havon februárban. (...) - Én is értékelem a mindennapokat, de miért ne élhetnél a bizonytalanságban? A világban ma már nincs annyi rejtély többé. Nincsenek felfedezésre váró kontinensek. Nincs többé mély, sötét Afrika. Már minden fel van térképezve mûholdakkal és hanglokátorokkal, mégis, az emberek kapaszkodnak az ismeretlenbe. Ettől vagyunk képesek nőni.
-
Akik megpróbálják egyenlősíteni az embereket, soha nem teszik őket egyenlővé. Minden társadalom a polgárok különböző rendjeiből áll, s ezek közül némelyeknek a legmagasabb helyet kell elfoglalniuk. Az egyenlősítők tehát csak átalakítják és eltorzítják a dolgok természetes rendjét; felborítják a társadalom építményét, amikor a magasba repítik azt, ami a szerkezet szilárdságának kívánalmai szerint a földön kellene, hogy maradjon. Edmund Burke
-
Aki ítélkezik mások felett, bármilyen formában teszi is, az teljesen biztos, hogy nincsen kibékülve saját magával. Ha rendben lenne belül, akkor nem türemkedne ki belőle folyamatosan az az égető vágy, hogy mások felett pálcát törjön, és kifejtse a szerinte helyes és sohasem építő véleményt. Szabó Péter