Téma
Katonatiszt idézetek
-
Kezdetben Isten megteremté a mennyet és a földet, legalábbis ezt mondják. Megteremtette az ég madarait, a mező vadjait, és ránézett teremtményeire és látta, hogy ez jó. Azután Isten megteremtette az embert. És azóta nincs megállás a lejtőn. A történet szerint Isten megteremté az embert saját képére, de erre nincs bizonyíték. És végül megteremté a Napot, a Holdat és a csillagokat. És az ember csak bajt csinál. De ha a nap véget ér, az a tény, hogy mi ott vagyunk egymásnak, minden ellentétünk, és más nézeteink ellenére, elég ok arra, hogy tovább higgyünk.
-
Az emberek jelentős része a hiúság és a becsvágy közé szorulva könyökkel-nyelvvel igyekszik "előre", de ez nem lehet az Ember útja. Nem lehet, vagy ha lehet, nem érdemes úgy élni, hogy az ember mindig arra hajlik, amerre a szél dönti. Kegyelemben csak az részesülhet, aki képes arra, hogy önmagát vállalja... ha kell, mindenkivel szemben. Balla Demeter
-
Meglátod... és milyen gyönyörû. Muszáj megmentened ezt a pillanatot. És már fogod is a gépet, és kattintasz. Kész a kép. Rajta egy szép pillanattal. Egy pillangóval, egy naplementével, egy tóval... ami megragadott. Amit szeretnél magaddal vinni. És albumba tenni. Egy darabkáját az élet csodáinak. De nem csak a gépeddel mentheted meg. A lelkeddel is. Lelkünk minden csodás pillanatunkat lefotózza. (...) Ez a mi legszebb kincsünk. Ez az album. Lélekalbum. Csitáry-Hock Tamás
-
Senki nem akarja elhinni azt az egyértelmû és szemmel látható valóságot, hogy valahányan igen hasonlatosak vagyunk. A legtöbben inkább hisznek a láthatatlanban, valószínûtlenben: hogy a sors megíratott a csillagok állása szerint: hogy számukra létezik egy spirituális gyökerû entitás, a különlegesség és csodák világa; hogy akad olyan, aki olvas a gondolatokban; vagy hogy a végzet megjövendölhető, elkerülhető.
-
Az emberek jó része szerint ha valaki nyitott, az jó, ha könnyen ítélkezik, az rossz. De miért ítéljük el mindjárt az ítéleteket? Azt hisszük, aki könnyen ítélkezik, túl gyorsan alkot véleményt. De lehet, hogy az ítélet a lelkünk figyelmeztető jelzése. Ha azon nyomban világos, hogy egy ember, vagy egy lakás, vagy egy állás nem nekünk való, jobb, ha figyelmen kívül hagyjuk a megérzéseinket? Vagy megítélhetünk egy könyvet a borítója alapján is?
-
Először felfogta a sorsát - majd megkísérelt lázadni -, s most egyszer s mindenkorra beletörődött. Olyan fájdalmas, szelíd és oly szép volt ez. Sírt - csendes, fullasztó sírással -, sírt, hogy egész teste reszketett belé. Oly kimondhatatlanul szerette mindazt, amit most itt kell hagynia. A napot, a füvet, a földet. Mind, mind az embereket. S attól, hogy tudott már sírni és szeretni, nagyon boldog lett. Nem volt már benne szemernyi keserûség sem - többé nem félt a hosszú álomtól. Annyit tudott csak: mindaddig, míg egy szikrányi élet lesz benne, kinyúl minden létező felé, a kedves és gyönyörû világ felé, a titokzatos és csodálatos élet felé. Tudata utolsó rezdülésével is ezeket érzékeli majd: a földet, a fákat, a madárdalt és az ég kékjét. Mika Waltari