Téma
Katonatiszt idézetek
-
Az az ember, aki nem akarja elfogadni az élettől, hogy az élet nemcsak jóból, hanem rosszból is áll - és nem mer szembenézni azzal, hogy ő miben ludas -, mindig haragudni fog a másikra, mindig a másik lesz a hibás. Valójában a rossz mögött mindig ott van az illető ember saját kiszolgáltatottsága és tehetetlensége, amit önmaga okozott önmagának. Csernus Imre
-
Az ember a legbutább és legigazságtalanabb faj mindegyik közül. A sok földönfutónak nem telik se rendes futócipőre, de még tiszta ivóvízre sem. Sok futó testhossznyi előnnyel születik, mindenféle segítséget megkap útközben, és mégis, a bírák nagy része nekik fúj. Nem meglepő, hogy az emberek egy része totálisan feladta az egészet, és csak a lelátón ül szemetet zabálva és gyalázkodva. Az emberi fajnak még több vonalbíróra van szüksége.
-
A kereszténység mindent megtett a kör bezárása érdekében, és már a kételyt is bûnnek nyilvánította. Ész nélkül, mintegy a csoda erejével kell a hitbe vettetnünk és úgy úsznunk benne, mintha a legtisztább és legvilágosabb, legegyértelmûbb elemben lubickolnánk: ha a szárazföldet kutatnánk tekintetünkkel, már a gondolat is, hogy esetleg nem csak úsznunk kellene, kétéltû természetünk legfinomabb jelentkezése - már önmagában is bûnnek számítana! Jegyezzük meg, hogy ekképp ki van zárva a hit megindoklása és az eredetén való minden gondolkodás, mert ez bûnös dolog. Vakságot akarnak, mámort és örök énekszót ama habok fölött, amelyekben az ész megfulladt! Friedrich Nietzsche
-
Kövesd az álmod, minek más útját járnod? A vészmadár nem repül, hangosan károg, Minden lépéssel közelebb önmagad, Az esőtől csak erősödik benn a mag. Arcodba vág egy baráti szellő, Örülj, hogy őszintén köszönt a teremtő, Ha fáj az emlék, bátran ereszd el, A múlt ördöge a mában nevet fel. Intim Torna Illegál