Téma
Katonatiszt idézetek
-
Mélyen, belül érezte, ahogy elszakad, kettétörik benne valami. A búcsúszót már régen kimondta, és azt akarta hinni, hogy helyesen cselekedett. (...) Furcsán üresnek érezte magát. Mert egy dolog tudni azt, hogy az (...) érzelmei semmit nem változtak, de nyíltan szembesülni a ténnyel, hogy érzései a jövőben sem fognak változni - az már teljesen más. Nicholas Sparks
-
Az egyetlen, amit tehetsz, hogy a legtöbbet hozod ki azokból a lapokból, amiket az élet osztott neked, és mész tovább előre, hiszen sokkal messzebbre jutsz, ha akárhogyan is, de kitartasz, mint ha feladod azért, mert nem olyan tökéletesen mennek a dolgok, ahogyan eltervezted. Úgyhogy ne állj meg, folytasd az utadat!
-
Óh, az ember gyarló teremtés, mikor imádkozik vagy vétkezik egyaránt. Minden csak máz rajtunk, mely gyöngeségeket von be. Bûneink nagy része túlhajtott erény, erényeink nagy része magát ki nem nőtt bûn. Játékszerei vagyunk ellenszenveinknek, melyek megvakítanak, és közönyünknek, mely érzéseink lángját oltja ki, hogy a sötétségben szellemünk elaludjék, és szívetlenség által butákká váljunk. Kemény Zsigmond
-
Nem könnyû dolog szembesülni a kudarccal. Akadnak emberek, akik elmenekülnek és belső védőbástyáik mögé rejtőznek előle; mások igyekeznek megfeledkezni róla, mintha meg sem történt volna; megint mások agresszíven tagadják, hogy ilyesmi megeshet velük, és a legundorítóbb fajta önáltatásba menekülnek. Csak kevesen vannak, akik valóban beismerik, ha valami nem sikerül nekik, és nem hárítják másra a felelősséget, hanem készek vállalni hibáik következményeit. Az ilyen ritka személyiségeket sokféle hajtóerő ösztönözheti; egyaránt megtalálhatóak közöttük az őszinteség talpig becsületes megszállottjai és a hidegvérû, minden erkölcsöt lenéző cinikusok. Általában ezen a ponton szokás megvonni a határvonalat a jó és a gonosz, e két, alapjában véve tartalmatlan morális kategória között; pedig az igazi mezsgye egészen máshol húzódik, és nem filozófia kérdése - a gyönge és az erős jellemû embereket választja el.
-
Életünk legintenzívebb érzése valószínûleg a szerelem. A szerelem megélesíti érzékeinket, és gyakran nem is sejtett lehetőségeket tár fel. A szerelmes ember számára nincs lehetetlen, mintha szárnyakat kapott volna. Találkozunk valakivel, beleszeretünk első látásra, felfedezzük, hogy egymásnak vagyunk teremtve, és szívünk végre visszhangra talál. A szerelmesek idővel saját nyelvet alakítanak ki, félszavakból, mozdulatokból is megértik egymást, bizonyítva összetartozásukat, és hogy egyformán látják a világot.
-
Szerintem az embernek az a végső célja, hogy kifejezze önmagát, kifejezze oly teljesen, amennyire csak szándékainak megfelelően lehetséges. Keresheti ezt akár a Teremtőhöz, akár a Természethez fûző harmóniában és egyesülésben, de a cél csak akkor jó, ha az egyéniségnek leginkább megfelelő hosszú és rövid távú törekvések, a magvető igyekvő fáradtsága és az arató öröme kiegyensúlyozódnak benne. Selye János