Téma
Katonatiszt idézetek
-
Ez az a pillanat, amikor az emberek általában elkezdenek beszélni a reményről, napelemekről, szélenergiáról, körforgásos gazdasági modellről és a többi, de én nem teszem ezt. Harminc évünk volt a buzdító beszédekre és pozitív gondolatokra. És elnézést, de nem mûködik. Mert ha mûködne, a kibocsátás mára megszûnt volna. De nem így történt. És igen, valóban szükségünk van reményre, persze, hogy van. De amire a reménynél is nagyobb szükségünk van, az a cselekvés. Amint elkezdünk cselekedni, remény lesz mindenütt. Szóval ahelyett, hogy reményt keresnénk, keressük inkább, mit tehetnénk. Akkor - és csak akkor - remény is lesz. Greta Thunberg
-
Édes a vers gyönyöre s kétszer édes, hogyha a dal két szívet testvérré tesz; nem lelünk még emlékeink között se tetszőbb sorsot, mélyebb örömöt, mint a testvér-költőkét, kik a dráma múzsáinak örök diadalára egyesítették nagy szellemüket. A géniuszt oly érzés lepi meg, ha rájuk gondol, melyben zeng a jó, s mindaz, mi nagy, magasztos, gyógyító. John Keats
-
Hisz a csodákban, és mert hisz bennük, meg is történnek. Biztos benne, hogy a gondolkodása megváltoztathatja az életét, és mert biztos benne, meg is változik az élete. Bízik benne, hogy rátalál a szerelem, és mert bízik benne, rá is talál... Olykor kiábrándul, olykor megsérül... De a harcos tudja, hogy megéri hinni, és minden vereségre két győzelem jut. Ezt mindenki tudja, aki hisz. Paulo Coelho
-
Olyan éles fájdalom hasít a szívébe, hogy le kell ülnie. Mi ez? Hiszen a szeretet fáj! Hát bolondok az emberek? Miért mondják, hogy a szeretet jó? Hiszen ez csupa fájdalom, aggodalom, szorongás! Aki nem tudja, mi a szeretet, annak semmi gondja, vidáman él és fütyül a világra... Hiszen a szeretet fájdalmas és nyomorúságos betegség! És rabság, szomorúság, alázat, megsemmisülés... Békeffi István
-
Miért választják az emberek a szenvedést a boldogság helyett? Miért sírnak inkább, mint örülnek és mosolyognak? A válasz egyszerû: mert nem tudnak róla, hogy boldogok, amikor boldogok, csupán utóbb sóvárognak a letûnt szép idők után. Sokan pedig a boldog élet poharának alján, miután az édes nektárt magukba szívták, annak múlásával a szomorúságot ízlelgetik, majd visszatekintve keserûnek érzik az édeset is. Lucius Annaeus Seneca
-
Tudják, kik a világon a legádázabb nőgyûlölők? Maguk a nők. (...) Mit gondolnak, miért futnak utánunk, férfiak után? Csak azért, hogy vetélytársnőiket megalázzák és kínozzák. Az Isten azért ültetett gyûlöletet a nők szívébe a többi nő iránt, mert azt akarta, hogy az emberiség szaporodjék. Milan Kundera