Téma
Katonatiszt idézetek
-
A legtöbb embernek mintha személyes érdeke fûződne érzékelt világa negatívumaihoz, amelyeket nem hajlandó elhagyni egy magasabb szintû tudatosságért. Az embereket szemlátomást annyira kielégíti szûnni nem akaró haragjuk, megbántottságuk, bûntudatuk és önsajnálatuk, hogy hatásosan ellenállnak az elmozdulásnak az olyan szintek felé, mint a megértés, a megbocsátás vagy az együttérzés.
-
Az elmélkedésre való hajlandóság megnyugtatta talán a nőt, mint ahogy a férfit megnyugtatja, de szomorúvá teszi. Talán mert megoldhatatlan feladatot lát maga előtt. Először fel kellene borítani a társadalom egész rendjét, és aztán újjáépíteni. Másodszor: a férfinem lényegét vagy legalábbis öröklött szokásait, amelyek már szinte természetévé lettek, kellene gyökeresen megváltoztatni. Csak akkor foglalhatná el az asszony magához méltó, tûrhető helyét a világban. És végül, ha mind e nehézségeket sikerül legyőzni az alapvető újításokkal, még mindig semmire se mehet a nő, amíg önmagát még gyökeresebben át nem formálja. Kérdés, nem pusztul-e el akkor éppen az az éterikus valami, ami az asszony igazi lénye. Súlyos problémák ezek, és gondolkodással sohase birkózhatik meg velük senki. Az asszony is csak egy módon oldhatja meg őket. Abban a pillanatban, amikor szíve kerekedik felül, az egész kérdés elillan. Nathaniel Hawthorne
-
A szerelem csoda, meg vak is, meg kábítószer. Részegen, ópiummámorban nem adnak össze párokat. Józanodjatok ki! Ezt mondják. Én a szerelmeseket is hazaküldeném. Rendben, legyetek szerelmesek. Élvezzétek minden gyönyörû percét. Szürcsöljétek önfeledten a liliom kelyhéből a harmatot. De házasodni, az életeteket egybekötni, gyerekcsinálásra és -nevelésre szövetkezni akkor gyertek vissza, ha józanok vagytok. Száraz Miklós György
-
A magányosság érzésének elviselésében - öreg és fiatal korban egyaránt - az egyik legértékesebb menedéket a természet közelsége adja. Aki beágyazva érzi magát a keletkezés, az élet, az elmúlás nagy összefüggéseibe, annak nem kell félnie a magánytól, az öregedéstől, az élet küzdelmeitől, az elmúlástól.
-
Amennyire élveztem a napsütést, annyira el is bágyasztott, talán túlságosan is. (...) Néha az efféle tompultság az ára annak, hogy megszabaduljon az ember a hordaléktól, vagy ha megszabadulni tőle nem sikerül is, legalább a felszínre kerül, és megtudom, hogy mit cipelek magammal. Olyan ez, mint egy mosás, de a lelket nem vízzel mossuk, hanem könnyekkel, tombolással vagy révülettel, alkattól és alkalomtól függően.
-
Az igazán nagy harcok nem mások előtt zajlanak, hanem mélyen, legbelül. Olyan csatákat vívunk, amikről mások talán nem is tudnak, hiszen nem érzékelik, mi meg inkább megtartjuk őket magunknak. Azt hiszik, hogy ismernek, de csak a felszínt látják. Ítélkeznek, közben semmit sem tudnak. Nem látják azokat a könnycseppeket, amik meg sem születnek, csak belülről kínoznak. Õk bizony a legalávalóbbak. Szétrombolnak mindent benned, fájdalmat okozva, miközben soha nem születnek meg. Oravecz Nóra
-
Akarni egy nőt szépségének és szellemének teljes tündöklésében, egy nőt, aki rendelkezik magával, aki öntudatos és merész, s akit ez még szebbé és kívánatosabbá tesz, aki szabadon, önként, fölényesen dönt a sorsáról; kívánni ezt a nőt, szeretni úgy, amint van, és szenvedni mégis amiatt, hogy nincs meg benne se a gyermeki együgyûség, se a sápadt ártatlanság, ami, ha megvolna benne, visszatetszene; kívánni tőle, hogy az legyen, aki, s ugyanakkor ne legyen az, aki; imádni úgy, amilyenné az élet tette, és amellett keserûen fájlalni, hogy az életnek, amely szépségét kiformálta, köze van hozzá, ó, ez lehetetlen állapot. Anatole France