Téma
Kereszteltek idézetek
-
Harcolok; nem tudja senki; egyesek sejtik, ez elkerülhetetlen; de senki nem tudja. Napi kötelességeimet teljesítem, egy kicsit szórakozott vagyok, ez kétségtelen, de nem nagyon. Persze mindenki harcol, de az én küzdelmem valóságosabb, mint másoké, a legtöbben mintegy alvajáróként küzdenek, ahogy álombeli kísérteteket hessegetünk, én azonban kiléptem a sorból, és valamennyi rendelkezésemre álló erőt megfontoltan és gondosan kihasználva harcolok. Miért váltam ki az amúgy lármás, ám ebből a szempontból ijesztően csendes tömegből? Miért vontam magamra a figyelmet? Miért lettem mára első számú célponttá az ellenség szemében? Nem tudom. Úgy éreztem, másfajta élet nem érdemli meg az élet nevet. Franz Kafka
-
Az emberi agy kezdetben egy zabolátlan, vad sövény. Minden sövénynek ugyanazok az összetevői, de alakjuk, levéltípusuk és elágazási szerkezetük tekintetében kissé különböznek. Agyunk ezen alapvető alapjait a génjeinkben lévő utasítások határozzák meg, ami azt jelenti, hogy az emberi evolúció több millió éve, valamint a szülőktől származó különleges tulajdonságok befolyásolják mûködésünket. Amint az agyunk kikerül a világba, sövényvágók kezdik vagdosni. Attól függően, hogy mi befolyásolja a vágást, a sövényt a legkülönbözőbb formákra lehet nyesni és metszeni. A kezdeti tapasztalataink és a korai életkori leckéink a legerősebb sövényvágók, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy befogadjuk, ami körülöttünk történik, és módosítsuk a kapcsolatainkat, hogy biztonságban legyünk. Felnőttként a fejünkben lévő medve, sárkány vagy hattyú alakú sövényünkkel éljük mindennapjainkat, és az ő irányításuk szerint cselekszünk. És bár ezek a sövények felnőttkorban is változhatnak és alkalmazkodhatnak, azok a korai vágások maradandó nyomot hagynak. Julia Ravey
-
Az írás magányos tevékenység. Sosem tudhatod, hogy amit alkotsz, értékes-e egyáltalán, és az első apró jelre, hogy lépéshátrányba kerültél az irodalom dzsungelében, máris száguldasz a kétségbeesés bugyrai felé. "Csak a saját szövegedre figyelj", tanácsolja mindenki. Ami rohadt nehéz, amikor mindenki más az arcodba nyomja a magáét. R. F. Kuang