Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Környezettudatosság idézetek
Csak azokban bízz, akiknek kudarc esetén legalább annyi vesztenivalójuk van, mint neked!
A politika a jövő megszerzésének versenye, ennek a szabad nyilvános beszéd az eszköze.
Braun Róbert
Azt hiszem, az embert az adottságai irányítják, és ha kanyargó úton is, a végén eljut a rendeltetéséhez.
Kellér Dezső
Az ember elsősorban gyakorlati, s csak másodsorban elméleti lény. Szemlélése már eleve állásfoglalás.
Aki prédaként viselkedik, azt le is vadásszák.
Mártonffy András
Egy ember, akinek gyereke van, túszokat szolgáltat a szerencsének.
Nem szabad az életnek csak az anyagi oldalát látni. A lelki elemet is ápolni kell, sőt elsősorban azt kell ápolni.
Teleki Pál
Soha senki nem jut elég messzire, kivéve, ha megvalósítja a lehetetlent, legalább naponta egyszer.
Elbert Hubbard
Adtál mézet, virágot is; Megátkozzalak-e téged? Hogy te sem adsz ingyen semmit; Ernyőd ára: kígyó, méreg...
Vajda János
A fiatalok akkorra válnak bölccsé, amikor már túl késő.
Eva Stachniak
Az embereknek meg kell tanítani, hogyan ellenőrizzék forrásaikat, melyikben mennyire bízhatnak, valamint hogy a történetek, helyzetek csak nagyon ritkán feketék és fehérek, a világ jóval komplexebb. Ezeknek a készségeknek a fejlesztését érdemes minél korábban, már az iskolákban elkezdeni.
Ötvenhez közel mindenki túlélt már néhány csapást.
Még egy hirtelen viselkedésváltozás is teljes mértékben az adott személyiség keretei között történik. Az ember természetének ez a része végig benne szunnyad, és várja, hogy eljöjjön a pillanat, amikor felszínre törhet.
Cecelia Ahern
A történelem (...) ott hever az utcán, ijedős valami, olyan, mint egy fényfolt emberi kontúrokkal, amely homályos, elveszett életek közül rajzolódik ki.
Nem csak az határozza meg a kommunikációd sikerét, hogy mit mondasz, hanem az is, hogy mikor és hogyan mondod.
Sándor Alexandra Valéria
Az élet néha fejbe vág egy téglával. De ne veszítsd el a hited!
Steve Jobs
Az új gondolkodásmódok bejáratása ugyanúgy időbe telik, mint egy új farmeré vagy cipőé.
Woo-kyoung Ahn
Néhány embernek meg kell küzdenie az életért, néhányak pedig egyszerûen fehér fickók.
Az ember küzd, hogy tartozzon valahová, és amikor eléri, mindent megtesz, hogy visszanyerje a szabadságát.
Tisza Kata
A jó és a rossz emberekben az a bonyolult, hogy a legtöbben egyszerre vagyunk mindkettő.
Fredrik Backman
« Előző
1
…
57
58
59
60
61
…
106
Következő »