Téma
Kutya idézetek
-
A nagy mûvek nem avulnak el. A fordításokkal más a helyzet. A nagy mûveket néha újrafordítják. Hogy csak azért-e, mert előbb-utóbb - közkeletû irodalmi vélekedés szerint legkésőbb ötven évente - jön egy újabb fordító, és a maga módján újranyitja azt, ami addig másként volt nyitott? Vagy azért is, mert egy fordítás sosem lehet hibátlan, és ezért a legnagyszerûbbje is kevésbé állja az időt? Esete válogatja.
-
Ma meggyőztem magam arról, hogy feladni nem szégyen. Ne kockáztass! Ne változtass! Csak semmi dráma, ennek nem most van itt az ideje. De az okaim nem is okok, csak kifogások. Valójában csak bujkálok az igazság elől, az igazság pedig az, hogy félek. Félek, ha egy pillanatra is engedek a boldogságnak, a világ megint összeomlik körülöttem, és nem tudom, hogy azt túlélném-e?
-
Még emlékeztek rá, hogy milyen szép volt. A mosolyát még nem felejtették el. A hangja valahol még ott rezgett a levegőben, és szavainak zengésére is emlékeztek még. Még követni lehetett a lába nyomát, és a tárgyakon ott volt még az érintése. A szekrényben még ott sorakoztak a ruhák, amelyeket ő viselt, és a ruhákból még az ő illata áradt. Daphne du Maurier
-
A halál a legfontosabb. De csak ha a "magunk halálával" halunk meg. A modern embertől a kor megtagadja ezt a legfőbb beteljesedést is, halála tucathalál, kórházban, orvosi segédlettel, udvariasan és feltûnés nélkül hal meg, úgy, ahogy a tudomány a halált az illető betegség esetében előírja. És halála éppoly hamisan cseng, mint egykor élete. Szerb Antal
-
Néha úgy érzem, feleannyira sem vagyok menő, mint gondolják, és ha valaki venné a fáradságot, hogy jobban megismerjen, rögtön megváltozna rólam a véleménye. Olyan ez, mint a tó, amin gyerekkoromban koriztam: messziről nézve fényes, sima jég borította, de közelebbről már tisztán látszottak a repedések és a korcsolyaélek cikcakkos nyomai. Azt hiszem, én is ilyen vagyok. Egy burok tele karcolásokkal, amiket senki sem vesz észre.
-
Azért olyan idegölő a várakoztatási zene, hogy a kliens feladja, és oldja meg maga a problémáját. (...) Azért csak van valami jó a rendszerben, hiszen nyilván a pszichopaták azok, akik mégiscsak képesek kivárni, míg valaki föl nem veszi a telefont, és azzal, hogy valaki a központból meghallgatja a panaszukat, és próbál valamit mondani rá, az utolsó pillanatok egyikében megakadályozza, hogy egy busz, szupermarket vagy repülő felrobbanjon. Selyem Zsuzsa