Téma
Lánya idézetek
-
A világ összes nőjébe kapaszkodunk, amikor az anyukánkhoz bújunk, s ugyanilyen alapon a világ összes nőjével szerelmeskedünk, amikor azzal a kiválasztottal. Becsüljük meg. Sose feledjük, hogy ők szülnek minket, és amilyen a sors, általában ők is temetnek el végül. Igazságos ez? Aligha. Jól tesszük, ha komolyan vesszük őket, s odafigyelünk rájuk, nem úgy, ahogyan szoktunk, hanem úgy, ahogyan ők figyelnek ránk, meg a gyerekeinkre. Vámos Miklós
-
A gyermekekben élő készségeket, hajlamokat fejleszteni kell, különben elcsökevényesednek. Így van ez a szeretetre való hajlammal is: többé-kevésbé fejleszthető. Senki nem tanul meg jól beszélni, ha nem beszélnek hozzá; ugyanígy az, akiben megvan a szeretetre való hajlam, de annak kifejlődését lehetetlenné teszik számára, tehát nem engedik, hogy szeretetét megnyilvánítsa, és maga is szeretetet kapjon, hideg és távolságtartó emberré válik.
-
Egy szép vagyonnal rendelkező, nőtlen férfi nem lehet meg feleség nélkül. Ez mindenki szerint alapvető igazság. Ez az igazság oly rendíthetetlenül él a vidéki családok gondolkodásában, hogy amint effajta legényember érkezik a környékükre, máris úgy tekintenek rá, mint valamelyikük lányának jogos tulajdonára, függetlenül attól, hogy a szóban forgó úr milyen érzéseket táplál és miféle nézeteket vall. Jane Austen
-
A lányok magukkal hozzák eredendő naivitásukat, és hiszik, hogy a fiú a herceg, s talán fehér lova is lenne, ha olyan kort élnénk. A lányok ilyenkor önzetlenül és meggondolatlanul odaadják mindenüket, abban a biztos hitben, hogy a srác ezt nagyra értékeli. Ebben a korszakukban figyeld meg a lányokat! Olyan odaadóak, úgy ragyognak, úgy tudnak szeretni, hogy az már szinte egy... egy mennybéli kategória. Cselenyák Imre