Téma
Menyasszony idézetek
-
A bensőnket nem ismerheti meg senki sem, csak az, akit közel bocsátunk magunkhoz. Mert hiába ismernek bennünket, hiába beszélnek velünk azok, akiket száz és száz más ismerősünkön kívül bemutattak nekünk. A modor és a szavak, amelyeket az udvariasság diktál, olyanok, mint a diszkrét ruha, amely elfedi és felöltözteti idomainkat.
-
Félre minden csalódás és búbánat! Mit búsuljak az embereken, ha ott vannak a sziklák, a hegyek! Ó, milyen gyönyörû órákat töltünk majd köztük! S ha visszatérünk, nem leszünk úgy, mint sok utazó, aki semmiről sem tud pontosan beszámolni. Mi majd tudjuk, hol voltunk, emlékezünk mindenre, amit láttunk. A tavak, hegyek és folyók nem zavarodnak össze képzeletünkben, s ha le akarunk írni valamely tájat, nem kezdünk bevezetőül azon civakodni, merre is fekszik. Kitörő lelkes dicséretünk nem lesz olyan kibírhatatlan, mint a legtöbb természetrajongóé. Jane Austen
-
Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly - minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy. Janikovszky Éva
-
A legnagyobb változást azzal érhetjük el, ha bízunk önmagunkban, ugyanis az önbizalom nőkben és férfiakban egyaránt kifejezetten vonzó. Nem jó taktika, ha meghúzzuk magunkat, és arra törekszünk, hogy észre se vegyenek: inkább igenis mutassuk meg a világnak elragadó hajkoronánkat, kiemelkedő stílusérzékünket vagy gyönyörû kézfejünket. Ha sikerül megtanulnunk, hogyan szerethetjük meg kinézetünket, akkor a környezetünk is ugyanígy tesz majd.