Téma
Menyasszony idézetek
-
A jó, a vonzó hipotéziseknek az a legfőbb hasznuk, hogy a kutatókat a részben vagy egészen ismeretlen területek vizsgálatára sarkallják. A gyenge önbizalommal rendelkező kutatóknak gyakran jól jön egy egyszerûen megfogalmazott hipotézis a kísérletezéshez szükséges erő összpontosításához. Az agresszívabb személyiségek pedig szívesen tekintik mások hipotéziseit megsemmisítendő céltáblának. Tulajdonképpen mindegy is, hogy a kísérletezési vágy motivációja pozitív vagy negatív előjelû. Legtöbbször a kettő együtt jelentkezik. A hipotézist általában lerombolják, és egy-két éven belül elfelejtik. Új eredmények keletkeznek, és új hipotézisek sarjadnak a helyükben, akár a gombák. Georg Klein
-
Semmit sem utálok úgy, mint a hazugságot. Azt mondják, "hazug kutya"! Pedig a kutya nem hazudik. Másképp ugat, ha tolvaj jár a tanyán, másképpen, ha a gazdája jött meg, vonít, ha veszedelmet érez: de soha meg nem téveszti a maga ugatását. A kutyában van becsület. Csak az ember tud hazudni. Az az igazi ugatás. Jókai Mór
-
Komolysága egy csapásra átadta a helyét egy ragyogó, egész lényét bevilágító mosolynak. A legszebb éppen az volt, hogy szívből jött, erőfeszítés vagy rejtett indíték nélkül, csupán a titkos egyéniségéből fakadt, mint egy ritka, finom, éles villanás. Bár egy szó sem hangzott el közöttük, ezzel a mosollyal (...) egy életre szóló barátság pecsételődött meg. Lucy Maud Montgomery
-
Nincsen (...) mentsége a tudatlanságnak, az érzéketlenségnek, a közömbösségnek. Ha valaki olyan életfelfogást fejt ki előttünk, amely eltér a mienkétől, ha szépnek talál valamit, amit mi visszataszítónak tartunk, persze zavartan vagy fáradtan eltávozhatunk. Ez azonban gyengeség vagy gyávaság lenne. J. Robert Oppenheimer
-
Beleállni a dolgokba önbizalmat ad. Olyat, amit máshonnan nem lehet megszerezni, csak a nagy menetektől, a nagy lépésektől, a nagy vállalásoktól. És ha eléred, hogy józan fejjel már rutinból állsz bele kétesélyes helyzetekbe, akkor elfogadod azt is, hogy hibázhatsz. És akkor már nem fogsz térdre rogyni, ha nem jön össze valami, hisz tudod, ez ezzel jár, és azt is képes vagy elfogadni, hogy van élet a bukfenc után is. Péterfi Judit