Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Nekem a mûfordítás játék. Olyan, mint a gyerekkori, imádott szerepjátékok. Más bőrébe bújhatok, álarcot ölthetek, elmerülhetek egy másik világban, és mint minden igazi játék, ez is vérre megy, tétje van. Egyetlen eszközöm a saját anyanyelvem, egyedül az igazán szabatos kifejezés segít kitalálnom a másik világ múlt útvesztőjéből. Ha szabályosan játszom, biztos, hogy elveszítem magam, mégis nyerek. A fordítással járó önfeladás jutalma maga a játék.
-
Amíg az ember facér vagy szingli, akkor sokkal könnyebben vet véget akár egy kapcsolatnak is. A házasságnál már más. Annak felbontása nem egy egyszereplős játék. Ott sok ember sérülhet lelkileg, akár bele is rokkanhat, tehát abból nem úgy lép ki az ember, hogy "hát, bocs, drágám, másba szerettem bele, szevasz...". Ez nem így megy. Kálmán Olga
-
Az ember egyre kapkodóbban él. Nem képes már tudomásul venni, hogy egy élethossz alatt alig néhány dologgal tud érdemben foglalkozni. Mindent akar. Habzsolna. Ebből aztán pokoli gyorsasággal egyre több mûvészeti irányzat, politikai ideológia, vallási hóbort, szokás, trend, divat üti fel a fejét. Gyorsabban nyílnak el, mint a legrövidebb életû virág, úgy lobbannak fel, mint a szilveszteri tûzijáték szikrái az újév egyetlen pillanatában. Benyák Zoltán
-
A matematika nem egymástól elszigetelt tények gyûjteménye: nem puszta táj; sajátos földrajza van, amit felhasználói és alkotói jól ismernek, miközben keresztülnavigálnak rajta. E sajátos geográfia nélkül áthatolhatatlan dzsungel lenne ez a táj. (...) A matematika alkalmazója csak a vidék jól kitaposott ösvényein jár. Az alkotó matematikus felkutatja ismeretlen titkait, feltérképezi azokat, és utakat épít rajtuk keresztül, hogy mindenki számára hozzáférhetők legyenek. Ian Nicholas Stewart
-
Könnyû gyászolni az olyan életeket, amelyeket nem élünk. Könnyû arra vágyni, bárcsak más képességeinket fejlesztettük volna, bárcsak más ajánlatokra bólintottunk volna rá. Könnyû arra vágyni, bárcsak keményebben dolgoztunk volna, bárcsak jobban szerettünk volna, bárcsak jobban bántunk volna a pénzzel, bárcsak népszerûbbek lettünk volna, bárcsak maradtunk volna az együttesben, bárcsak Ausztráliába költöztünk volna, bárcsak igent mondtunk volna egy kávémeghívásra vagy többet jógáztunk volna. Könnyû sajnálni az elszalasztott barátságokat, munkalehetőségeket, házassági ajánlatokat és meg nem született gyermekeket. Könnyû mások szemüvegén át nézni magunkat, és arra vágyni, bárcsak számtalan, általuk elvárt kaleidoszkopikus verziónk mindegyike lehetnénk. Könnyû bánkódni, és folyamatosan bánkódni a végtelenségig, míg aztán elfogy az időnk. Ám a valódi baj nem a nem élt életeken való bánkódás. Hanem a bánkódás maga. A bánkódásba sorvadunk-hervadunk bele, emiatt érezzük úgy, hogy mások és önmagunk legnagyobb ellenségei vagyunk. Matt Haig
-
Társra vágyunk, ez igaz. De azt soha ne akard, hogy valaki az egész világot jelentse neked. Még akkor sem, ha a házastársunk az... kell lennie másnak is. Nem csak a férjünknek, nem csak a gyerekeinknek. Fontos a család, az a legfontosabb. De nem lehet minden. Mert ha az, és a családi életünk mégsem alakul úgy, ahogy elvártuk... hát az egy óriási csalódás tud lenni. Már ha nincs semmi másunk azon kívül.
-
Szeszélyes egy dolog az idő. Úgy tûnik, mintha állandó, egyenletes tempóban haladna, pedig valójában kanyarog, ugrál a víz alatti kövek között, megpihen a csendes mélyedésekben, megposhad a pocsolyákban és a hegyekből vad vízesésekbe veti le magát. Néha pedig mintha nem engedelmeskedne a természet törvényeinek, és hátrafelé haladna, a kezdetet keresve. Sigrídur Hagalín Björnsdóttir