Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Amikor azt mondjuk, hogy béna vagyok, szerencsétlen vagyok, bûnös vagyok, lehetetlen alak vagyok, akkor valójában nem a saját szemünkkel, hanem mások átvett tekintetével ítéljük meg magunkat. Egy olyan embernek a szemével nézünk, aki valamikor nem fedezte föl az értékeset, a szépet bennünk, és nem tudott velünk mit kezdeni. Ez pedig nem rólunk szól, hanem róla. Ezt a látásmódot megtanultuk, és azóta is ezzel a szemmel nézzük magunkat. Amikor elhangzik tőlünk egy önmagunkat gyalázó mondat, megkérdezhetjük magunktól: vajon ezek kinek a szavai? Vagy: kinek a szájába adnánk leginkább? Ilyenkor derül ki, hogy eredetileg nem a mi szavaink, de ma már mi ismételgetjük magunknak. Pál Ferenc
-
Valójában a tanterv csapda a tanár számára: ha követi, és annak alapján halad, elvész a lehetőség, hogy kitérhessen érdekes dolgokra, meglepő felfedezéseket tegyen a gyerekekkel együtt, hogy előre meg nem tervezett dolgokról beszélgessen velük. Ha valamerre elindul a gyerekek érdeklődése, akkor azt a tanterv követelményei miatt hamarosan le kell állítani.
-
Olyan ember akarok lenni, aki képes megbocsátani. Olyan, akinek fontosabb a mások sorsa, mint a sajátja. Olyan, aki képes az őszinte beszédre. Olyan, aki a fontos dolgokért hajlandó bármit feladni. Olyan, aki mindenkiben meglátja a jót. Olyan, aki képes az igaz barátságra. Olyan, aki mindig igyekszik jobb ember lenni. Olyan, aki tanul a saját hibáiból. Azt hiszem, olyan akarok lenni, aki mindezt egyesíti magában, hogy végre az a lány lehessek, akinek nem kell egy fiú a boldogsághoz.
-
A macska csak ösztöneinek engedelmeskedik, amikor játszik az egérrel! Ilyennek teremtették. A férfiak nem kisfiúk, akiket óvni és védelmezni kell. Találkozniuk kell macskatermészetû nőkkel... és hûséges spánielekkel, mindhalálig-csak-téged-imádlak nőkkel, és zsémbes, kárpáló, csípős kotlóstyúknőkkel... és mindenféle nővel, amilyen csak van! Az élet csatatér... nem majális! Agatha Christie
-
Miért van az, hogy sok nő önértékelési zavarokkal küzd, minek okán nem él békében önmagával, és így a világgal sem? Ebben mi férfiak akaratunk ellenére sokszor nagyon-nagyon hibásak vagyunk. Arról a szégyenletes viselkedésről nem is beszélve, amikor valaki tudatosan dönti romba partnerének önbecsülését, így kompenzálva saját sikertelenségét, frusztrációját. De ha sikeresek vagyunk, úgy még inkább elvárható tőlünk az odafigyelés. Csernus Imre
-
Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derût, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszûkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyûlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember. Popper Péter
-
Képes lehet az ember arra, hogy a szerelmet megállítsa az időben? (...) Megpróbálhatjuk, de ezzel pokollá tesszük az életünket. Én nem ugyanazzal az emberrel élek házasságban több, mint húsz éve. (...) Sem ő, sem én nem vagyunk már ugyanazok, és éppen ezért elevenebb a kapcsolatunk, mint bármikor volt. Nem várom el tőle, hogy ugyanúgy viselkedjen, mint amikor megismertem. És ő sem várja el tőlem, hogy ugyanaz az ember legyek, mint akivel először találkozott. A szerelem túl van az időn. Vagy jobban mondva: a szerelem az egyetlen pontba (...) sûrített idő és tér, amely folyton változik. Paulo Coelho