Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Az élet egy picit olyan, mintha römiznél: van, ami nem rajtad múlik. A kör elején kiosztott lapokkal indulsz, ezekhez húzol újakat, és a véletlenen múlik, mi jön éppen a pakliban. Dönthetsz viszont arról, hogy mi nem kell, és azt eldobhatod, illetve választhatsz is, mit veszel fel az asztalról. Azt is te döntöd el, milyen lapokat gyûjtesz, ez pedig folyamatosan változhat attól függően, hogy mi történik a játékban. Ha például húzol egy jobb lapot, ami új lehetőségekhez juttat, máris újra tudod tervezni a lépéseidet; de közben a másik játékos letett és cserélt lapjaira is minden körben tudsz reagálni. Farkas Lívia
-
Szeretlek még mindig, eddig meg is haltam volna érted, ma már nem tenném. Csalódtam benned, hittem a szavaidnak, bíztam, mindez hiába. Egyszer már megbocsátottam a hazugságaid, megbocsátottam másodszorra is, sőt megbocsátottam volna harmadszorra is, századszorra is. De te mit tettél? Faképnél hagytál, kihasználtál és eldobtál, mint egy rongyot. Ennek ellenére nem haragszom, csupán csalódottságot érzek, és ezek után szeretlek és még mindig megbocsátanék. Mi ez, ha nem egy tényleg őszinte szívből jövő szeretet, mely örökké tart? Margaret Mitchell
-
A minap kérkedett előttem egy könyvíró, de énekes, festő, filmes, bár akármi is lehetett volna: ő bizony éberen figyeli az eladási listákat. Reszkessen, aki bevág elé, ő ugyanis különféle álneveken szétfikázza a riválist a netes fórumokon. Egykettőre ő lesz itt a főtoplistás! Te is voltál ember, mondtam neki részvevőn. Ez teljesen lepattogzott róla, mivel impregnálta magát erkölcsi tartás ellen. Mindent összevetve ma is aktuális Juvenalis mondása: nehéz szatírát nem írni. Vavyan Fable
-
A világ, amelyben élünk, nem a logikán, az igazságon és az egyenlőségen alapul. Ezek csak olyan ideálok, amelyeket mi, emberek, kergetünk évszázadok óta. Az igyekezet, a tudás és a szorgalom mellett a siker az érzelmeken, a szerencsén és az emberi viszonyokon is múlik. Talán ez az oka, hogy nem feltétlenül a legokosabb, legjobb, legtehetségesebb emberek aratják le a babérokat.
-
A cél szabad akaratunktól függ: de az eszköz nem mindenkor, hanem sokszor a külső és természeti okoktól, melyek által néha az eszközök megszerzésében meggátoltatunk. De ha jó célunknak véghezvitelére az eszközöket meg nem szerezhettük is: a jó cél és szándék azért mégse veszti el a maga becsét. Köteles Sámuel
-
Szerettem egy lányt, aki viszontszeretett, ám el kellett őt hagynom. Miért? Nem tudom. Olyan volt ez, mintha fegyveresek köre övezné, akik lándzsáikat kifelé fordítanák. Bármikor közeledtem is, a lándzsahegyeknek ütköztem, megsebesültem, vissza kellett fordulnom. Szenvedtem így sokat. A lány ebben nem volt hibás? Azt hiszem, nem, sőt tudom is. Az iménti hasonlat nem teljes, engem is fegyveresek vettek körül, akik lándzsáikat befelé, vagyis ellenem fordították. Mihelyt a lány felé közeledtem, először is az én fegyvereseim lándzsáiba akadtam, és már innen sem juthattam tovább. Talán a lány fegyvereseiig nem is hatolhattam sosem előre, és ha mégis, már vérezve az én lándzsásaim döféseitől, önkívületben. Egyedül maradt a lány? Nem, elhatolt hozzá egy másik férfi, könnyen s akadálytalanul. Magam, erőfeszítéseimtől kimerülve, oly közönnyel néztem, mintha én lennék a levegő, melyen át arcaik az első csókban összeértek. Franz Kafka
-
A szerelem lehet égi érzelem, amely a földöntúli lugasokba kalauzolja a megátalkodottat is. Felemel, szárnyat ad, megnemesít, kisimogatja a lélek redőit, világosságot gyújt a szív éjszakájában. De lehet átok is a szerelem, amely gyötrelmesebb, mint valamely lázas betegség, Kainként üldözi a szenvedőt, pokolvarral szórja tele a lélek hófehér szárnyát, szembetegséget hoz, amely vakká tesz, felforgatja a zsigereket, tüzet gyújt a gondolatok erdejében, verést mér a szívre, viszketegséget okozó bûbájt küld csendes álom helyett, felzaklatja az összes rossz, harapós kutyákat, amelyek addig láncra voltak kötve az ember szívében. Krúdy Gyula
-
A halállal barátkozni kell annak, ki készül találkozni vele. Előbb csak ritkán gondol rá, azután egyre sûrûbben. Először csak úgy félve kerülgeti, később hozzászokik, mind gyakrabban foglalkozik vele: ez már barátkozás. Végül rájön, hogy nem is olyan rossz. Hozzátartozik az élethez ez is, mint sok minden egyéb, amit rendre megszokott az ember. Wass Albert