Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
A remény ad erőt, hogy felkelj az ágyból az érettségi bál reggelén, ha még egy fiú sem hívott el. A remény csalja elő a lepkét a bábból, és az hajtja a lazacot árral szemben. Talán kicsik a melleid és vastag a szemüveged, de a remény nem nevet ki érte. A remény az örök cél, mely felé haladunk, és csak félelmeinket hagyjuk hátra. Álmainak talán sosem teljesülnek, de a remény ment meg attól, akik valaha voltunk.
-
A rendes emberi életben az időnek nagyon színes és változatos jelentősége van. Az ember felébred reggel és élni kezdi az idő millió kis tarka fejezetét. S ahogy telik a nap, az idő mindig jelent valamit, mindig hoz valami újat és meglepőt az ember életébe. Percről percre fûződnek egymásba a történések gyöngyszemei s még akkor is, amikor semmi sem történik, maga az időben rejlő lehetőség elég ahhoz, hogy érdekessé tegye az életet. A váratlanra való várakozás teszi az ember életében izgalmas élménnyé az időt. Wass Albert
-
Az elvétett szavakból és mozdulatokból végül összeáll egy ember. Nem az a bizonyos, akit szeretünk, hanem egy másik. Akit szeretünk. S megkezdjük keserves küzdelmünket, hogy egyesítsük e kettőt. A vágy gyakran elmossa a határt a két ember között, hogy aztán a kihûltség perceiben annál mélyebbnek érezzük a szakadást. Kolozsvári Papp László
-
Minden okkal történik. A feladatunk az életben, hogy megtaláljuk ezt az okot. Néha szörnyûségek történnek. Tudod, ilyenkor úgy gondolod, hogy "Mégis mi jó sülhet ki ebből?" Néha olyan dolgok történnek, amiket nehéz elhinni, és képtelen vagy elfogadni az igazságot. Néha pedig meg is próbálod változtatni azt. De akármilyen rossznak néz ki a jelenlegi helyzet, van jó oldala is.
-
Felkutatni az őserdőkben a folyók eredetét veszélytelen vállalkozás ahhoz képest, hogy megtaláljuk a történelmi események forrásvidékeit. Gyöngyre lelni a tenger fenekén pedig szinte könnyû játéknak tûnhet azok szemében, akik mindenáron tudni akarják, hogy ami történt, abban mi az igazság, mi a lényeg. R. Várkonyi Ágnes
-
Az élet annak sohasem lesz katasztrófa, aki tesz azért, amire vágyik, ahelyett, hogy másokon előre mászva, érdekbarátságokon keresztül érné el a vágyait - helyette saját erőből, maga valósítja meg azokat, megtapasztalva a saját erejét. Hisz abban, hogy van miért menni, és bár néha nem látja a célt, kitart, mert tudja, hogy valami vár rá. Oravecz Nóra