Téma
Önbizalom idézetek
-
Amit ma elmulasztottál, azt már sosem pótolhatod. Mert az már egy másik alkalom, egy másik történet lesz. Ami ma elmúlt, azt már holnap nem kaphatod meg. Minden lehetőséget ragadj meg, ha csak rajtad múlik. Ha fontos. Ha valóban fontos. Ne fogadd el a "majd lesz másik alkalom" hamis illúzióját. Mert nem lesz. Az már nem ez lesz. Az már egy másik. És ha két alkalmad lett volna, akkor így csak egy marad. Csitáry-Hock Tamás
-
Majdnem minden embernek szüksége van rá, hogy elhitesse magával, hogy hozzájárul egy jobb világhoz. Vagy hogy legalábbis nem teszi rosszabbá. Hogy a jó oldalon áll. Még ha... nem is tudom... talán a legrosszabb tetteinknek is van valami magasabb célja? Mert majdnem mindegyikünk érzi, hol a határ a jó és a gonosz között, így ha a saját erkölcsi kódexünk ellen vétünk, kénytelenek vagyunk mentegetőzni saját magunk előtt. Fredrik Backman
-
Minden pillanatban ott a lehetőség, hogy betoppan valaki igazán különleges az életedbe. Sohasem tudhatod, hogy melyik lesz az a perc, amikor ott terem melletted. Hiszen ilyen ez: jön, amikor eljött az ideje, megérkezik, és nem kérdés a folytatás. Persze van, hogy már annyira vágysz arra, hogy betoppanjon, hogy minden apró lépésre azt hiszed, hogy boldoggá fog tenni, közben meg csak hátráltat az összes. Oravecz Nóra
-
A térképkészítő számára nincs nagyobb csapás, mint amikor egy és ugyanazon területre ketten is igényt tartanak. Ahol két igazság van, ott az ember csak rosszat léphet, hisz nem tehet egyszerre eleget az ellentétes kívánságoknak. A határra vonatkozó efféle igények ugyanis kizárják egymást. Milo van Bokkum
-
Hát csakugyan létezik olyan világ, amelyben parányi, jelentéktelen városkák határában ősi, legendás lények rohangálnak, hogy mitikus szörnyetegekkel küzdjenek meg? Minden képtelen mese igaz lenne? Léteznek még egyáltalán épelméjû, hétköznapi dolgok, vagy az egész világ csak varázslatból és kísértettörténetekből áll? Stephenie Meyer
-
Az élet nagy pillanatait nem feltétlen megcselekedjük. Van, hogy egyszerûen csak megtörténnek. Nem azt mondom, hogy nem irányíthatjuk a saját életünket... Kezünkben az irányítás. Legyen is! De ne feledjük, hogy bármikor megeshet, hogy kilépünk otthonról, és az egész életünk megváltozik. Az univerzumnak terve van velünk. De ez a terv folyton változik. Egy pillangó megrebbenti a szárnyát és elered az eső. Ijesztő lehet, de csodálatos is. Folyamatosan dolgoznak a gépezet fogaskerekei, hogy te végül pontosan akkor, pontosan ott legyél, ahol lenned kell. Jó helyen, jó időben.
-
Húszéves korában az ember racionalista. Bízik az elme és a dialektika mindenhatóságában, és éppen ezért, ha jobb lélek lakik benne, hajlandó Krisztusban is megbecsülni a tanítót. Harminc éves korában - mindig az ember életútjának átlagállomásairól szólok - jő a megemberesedés, a teljesség vágya, és akkor sokan rátalálnak Krisztusra, a nagy átalakítóra és királyra. Csak az élet felén túl, úgy negyven éves kora körül és még később ébred az ember a tulajdon megélés megrázó erejével bûntudatra; és akkor kezdi lelke legmélyéből áhítani és érteni Krisztusban a Megváltót. Schütz Antal
-
Alig van úgy, hogy ne téged látnálak magam előtt. Néha csak a szemedet vagy a mosolyodat, meg ahogy jársz, a rugalmasságodat, a mozdulataid ívét, a lépteid simaságát, vagy ahogy a ruháid esnek a melleiden, és majd beleőrülök, amikor visszagondolok rá, hogy milyen volt tartani téged a karjaimban, hogy milyen volt simogatni a derekadat, vagy milyen volt egyszerûen csak babrálni kicsit a hajaddal. Nekem is ugyanúgy hiányzik. Olyasmi ez kicsit, mint a szomjúság, amikor már a puszta emléke is kedvessé válik bennünk a víznek. Érezzük a hûvösét, halljuk a csörgedezését... hasonló érzés. Ráadásul ilyenkor valahogy mindenből hiányzik valami, még ha nem is tudnám megmondani, hogy micsoda.