Téma
Önbizalom idézetek
-
A filmekben mindig úgy van beállítva, mintha az első csók lenne a nagy durranás, ahogy az is. Te jó ég, de még mennyire, hogy az! De azt már elhallgatják, hogy micsoda nyomás van az emberen a második csók előtt. Hiszen akkor már rengeteg időd van gondolkodni, és egyre nagyobb várakozással tekintesz az újbóli találkozás elé.
-
A távolság teljesen mást jelent, ha az ember gyalog vág neki a világnak. Az egy kilométer hosszú lesz, a kettő szó szerint tekintélyes, a tíz óriási, az 50 pedig már az elképzelhetetlen határát súrolja. Rájövünk, hogy a világ tágasságát csak a túrázók kis közössége ismeri. A bolygólépték a mi kis titkunk. Az élet is takarosan egyszerûvé csupaszodik. Az idő elveszíti minden jelentőségét. Ha besötétedik, az ember lefekszik, ha megint kivilágosodik, felkel, minden más csak a kettő közti átmenet. Csodálatos. Bill Bryson
-
A hitnek, miként a hatalomnak, mindig felülről, akár az égi, akár a társadalmi magasságokból kell alászállnia; márpedig manapság a felsőbb osztályokban kevesebb a hit, mint a népben, melynek Isten megígérte, hogy a türelmesen elviselt szenvedéseiért egy napon bejut a mennyek országába. Honoré de Balzac
-
A három ország találkozását jelölő pont (...) az emberi képzelet szülötte. Képzeletbeli, de mégiscsak ott van. Mindenki látni akarta a saját szemével, noha tulajdonképp semmit sem lehetett látni. És bár tényleg nem volt ott semmi, mégis fogódzót kínált. A három ország találkozását jelölő pont olyan volt, mint az Isten. Vonzotta az embert, de közben be is csapta. Stefan Brijs
-
Ha igaz lenne, hogy egy ponton túl nem érthetjük meg a világot, ha a felfogóképességünknek lenne határa, akkor egyre tovább kellene tanítani a fiatalokat ahhoz, hogy új tudományos eredmények közelébe jussanak el. De nem e a helyzet. A legragyogóbb koponyák ma is nagyjából ugyanannyi idő alatt érnek el oda, hogy megrengessék a világot, mint ötszáz évvel ezelőtt. David Gross
-
Mikor az ember átlépi egy másik ország határát, legelőször is nem az lepi meg, ami más, mint otthon, hanem ami ugyanaz. Talán azért, mert az utazás nagyon is felkelti az emberben a gyermeki képzeletet, a naiv csoda-várást és csupa rendkívülire, sose látottra, csupa "más"-ra készíti fel. Somlyó György
-
Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek. Paulo Coelho
-
Akkor is, ha néha fáj... akkor is legyünk egymásnak. Mert kaphat-e az ember nagyobb ajándékot, mint hogy megtalálja azt, akiben lelke másik fele lakozik? Nem. Még akkor sem, ha időnként beleszakad a szíve. (...) Tudom, hogy néha fájnia kell. Különös módon. És így még azt is akarom. Mert abban is ott vagy. Ott van az őszinte szereteted. És így még a fájdalom is erősít. Talán tisztít. Talán időnként segít a továbblépésben. Segít, hogy a földön is tudjunk maradni. Mert szárnyalni sem veszélytelen. Ha lezuhanunk, ha túl közel megyünk a Naphoz, elveszítjük egymást. És ezt nem szabad. Meg kell őriznünk egymást. Akkor is, ha néha fáj. Csitáry-Hock Tamás