Téma
Önértékelés idézetek
-
Való igaz, hogy a végső számvetéskor minden ember egyedül van. Nem számít, hányan veszik körül, lehet bármilyen híres, életének legjelentősebb pillanataiban nagy valószínûséggel magára marad. A születés perce egyszemélyes világ, a halálé szintén. E két legjelentősebb esemény között ott van a könnyek magánya, a változásért vívott harcok, a döntés pillanatai. Ezek azok a helyzetek, amikor az ember pusztán önmagára hagyatkozhat, hiszen senki más nem értheti igazán a könnyeit, a küszködéseit, a döntései mögötti bonyolult okokat. Legtöbbünk élete során lényegében idegen marad még azok számára is, akik őt a legjobban szeretik. Leo Buscaglia
-
Ha a férjem gyenge lesz, és csak azért marad velem, mert nem elég erős ahhoz, hogy elhagyjon, megbomlik közöttünk az erőegyensúly. Ha én kerülök fölénybe, és én diktálom a feltételeket, az már egy másfajta kapcsolat lesz, amelyben nem kérhetek tőle védelmet, biztonságot, erőt. Márpedig nem szeretnék olyan férfival élni, akit nekem kell oltalmaznom, és akinek én mondom meg, mit csinál hat vagy mit nem. Megszelídíteném, legyûrném, végül meg otthagynám. Nem nekem való. Nekem nem a győzelemre, hanem a végső döntetlenre kell játszanom. Bolgár György