Téma
Opera idézetek
-
A valóság sokkal bonyolultabb, mint amennyit képesek vagyunk felfogni belőle. Nyilvánvaló, hogy számtalan olyan dolog létezik, amit nem vagyunk képesek felfogni, amiről nem is tudunk, éppen azért, mert semmit sem érzékelünk belőle. Dolgok, amelyek tudatunktól, illetve tudatlanságunktól függetlenül léteznek. Ladislav Fuks
-
A harag és a neheztelés bárkit tönkretehet, ahogy a levegő, az élet is megéget, ha gomolygó füstben éljük... De hát létezik a düh, még ha nem is tapasztaljuk, és változtat minket, alakít, olyanná formál, amilyenek nem vagyunk. A harag záloga talán a jellem, amivé válunk. Ha ez a jellem felébred bennünk és elhisszük, hogy még előttünk az út, hogy az igazság leginkább egy be nem fejezett történet része, melyben a düh rendeltetésszerûen jön, akkor ez az ébredés új esélyeket ad, és a nyugalom ígéretét.
-
Bonyolult világban élünk, ahol az internet és a globalizáció hatalmas terében folyton olyan dolgok ütköznek egymással, amelyek máskor lazán ellebegnének egymás mellett. Mert nem ugyanaz, ha ott ülünk valakivel szemben és a szemébe kell mondanunk valamit, vagy pedig a számítógépünk billentyûzete fölé görnyedve kikürtölünk valamit a térbe, aztán kimegyünk kávét főzni, és már meg is feledkeztünk a dologról, miközben a másik jeges borogatást szorít a púpjára, amelyet a rasszizmus bunkósbotjával mi "növesztettünk oda", vagy dühtől habzó szájjal választ fogalmaz, amelyet mi már el sem olvasunk, mert, mint mondtam, éppen kávét főzünk. Axel Hacke
-
Minden egyes apróság, amit elfogadunk vagy átveszünk, még több keresletet teremt. Más szóval a dolgok kényszeres elfogadása (a visszautasítással szemben) a pazarlás gyakorlatát erősíti. Akkor, amikor elfogadjuk, hogy vizet töltsön nekünk a pincér, amit nem is fogunk meginni, és hozzon egy szívószálat is, amit nem fogunk használni, azzal gyakorlatilag a következőt állítjuk: "A víz nem fontos" és "Kérem, gyártsanak még több eldobható szívószálat!". Amikor a hotelszobából elhozzuk az "ingyenes" samponos flakont, további olajkészleteket kell feltárni annak pótlására. Amikor passzív módon elfogadunk egy reklámanyagot, egy újabb fát vágnak ki valahol, hogy még több flyert készíthessenek, miközben mi azzal töltjük az időnket, hogy ide-oda rakosgatunk, majd újrahasznosítunk egy teljesen jelentéktelen dolgot.