Téma
Örökbefogadás idézetek
-
Megpróbáltam elképzelni, mi lenne akkor, ha Konstantin a férjem volna. Ez azt jelentené, hogy felkelhetek hétkor, készíthetek neki reggelit, tojást, sonkát, pirítóst meg kávét, pongyolában, hajamban csavarokkal nekiállhatok, hogy elmossam a piszkos edényt és beágyazzak, miután ő már munkába ment, s ha majd hazajön egy mozgalmas, érdekes nap után, várhatom kiadós vacsorával, az estét pedig megint azzal töltetem, hogy mosogatom a piszkos tányérokat, s végül hullafáradtan zuhanok ágyba. Egy olyan lány számára pedig, aki tizenöt éven át színjeleskedett, az ilyesmi sivár és eltékozolt életnek látszott. Sylvia Plath
-
A XV. század régi térképein láthatunk széles, formátlan, üres területeket, amelyekre ez a három szó van festve: Hic sunt leones. Az emberben is vannak ily komor területek. Szenvedélyek bujkálnak és nyögnek bennünk valahol, s lelkünk sötét foltjairól is el lehet mondani: itt oroszlánok tanyáznak. Victor Hugo