Őszi hangulat idézetek

A romnak van szépsége. Tetőtlen falak, merész oszlopok, düledék kövek, mohos üregek, egykori ajtók és ablakok óriás nyílásai, vihar süvöltése a nyílásokon, forgószél tánca a falromok között, vércsebagoly a falak odúiban, vadvirágok hervadt bokrai az ormokon. Mindenütt az elmúlás, és mégis élet mindenütt. Emlékek a múltról, szájról szájra szálló hagyományok az embereknél, képzelet és andalgó érzések széppé teszik a puszta várat. Eötvös Károly

Itt hûvös ősz van. Lehullott már Az első, hideg őszi dér, Lemondani tanít a hulló, Búcsúzó, sárgult falevél... Az én szívem is rideg, fásult, Csak néha sóvárg és beteg... - Milyen az ősz maguknál, édes? Óh írja meg! Óh írja meg!... Ady Endre

Eljött az ősz, takard be szívem valamivel, egy fa árnyékával, vagy inkább a tieddel. Nichita Stanescu

Õszi virágok fonnyadása, elállíthatatlan eső. Így távozik a természetből az élet.

Az eső szép, ahogy a szürke felhők is azok. A ködben élvezet járni, mert titokzatos, nem tudod, mit rejt. Olyan, mintha egy álomban lépkednél. A legszebb muzsikákban sok a sóhaj és a szomorúság. A legszebb hegedûszóban több a bánat, mint a fickándozó öröm. Müller Péter

Néhány év távlatából minden sztori kicsit elszíneződik, új árnyalatot kap, és - mint a régi fotók papírján látni - a szélek picit megsárgulnak. A régi fényképekhez hasonlóan a történetekben is változatlanok maradnak a szereplők, az épületek, a több események, de minden egyes évvel és elmeséléssel rakódik rájuk valami fakó nosztalgia. Al Ghaoui Hesna

Persze hogy fáj, amikor lehullanak a levelek. Máskülönben az ősz miért harcolna? Küzdés nélkül a hajdani vágyakozás a szeretett ágakban miért lohadna? Csak ezt ismerem, tavaszt és nyarat, minden idegenné vált, ami következik. Persze hogy fáj, amikor lehullanak a levelek, fáj annak, ami elfonnyad, és annak, amié elveszik. Linn Skaber

Elmulás zenéje, bús őszi, hideg szél, Feledni akartam, altatni szivem, Dacolni a múlttal, úgy-e, mily rideg cél? De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen... Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod Az emlékezésnek régi lángjait, Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog, Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!... Ady Endre

Hisz szép ez az élet Fogytig, ha kiméled Azt ami maradt; Csak az ősz fordultán, Leveleid hulltán Ne kivánj nyarat. Arany János

Szakadó eső, köd, napsütés, tomboló orkán, szelíd tavasz, perzselő nyár, tarka ősz, zöldellő erdő, azúrkék óceán... Nem látod, nem tudod. Mert háttal ülsz. Háttal az ablaknak. Amin túl ott a világ. Szakadó esővel, köddel, napsütéssel, tavasszal, ősszel, tóval, óceánnal... annyi mindennel. De te nem fordulsz meg. Nem fordulsz meg, mert félsz. Félsz attól, hogy a látvány magával ragad, és netán majd ki akarsz lépni az ajtón. Ezért inkább háttal ülsz, és azt hazudod magadnak, hogy szebb az, amit magad előtt látsz, mint ami mögötted van. És hazudod tovább az életet. Csitáry-Hock Tamás

Kint ólomszürke, felhős az ég, kevés a fény. Az évszakhoz képest enyhe az idő, olvad. És mindjobban kiütközik a világ piszka a hó alól. Oravecz Imre

Õszi lány vagyok, szeptemberi szûz, vonz minden, ami ködös, borús, merengő, okker vagy elsötétült. Karafiáth Orsolya

Isten veled, szép nyár! Maholnap Megsápad újra völgy, halom... A szél már ébred s zúg a fák közt Különös, méla hangokon. Ösmerem én e hangokat jól, Ha hallom, tudom, hogy te jössz, A sûrû árnyak fátyolában Lassú léptekkel, hûvös ősz. Darmay Viktor

Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom. Fekete István

Rámsírja sárgán lombját az őszi erdő. Belep a bánat. Buda Ferenc

Nincs az ősznél, nincs ügyetlenebb, elpotyogtat minden levelet. Horváth Imre

Az érzelmek (...) olyan reppenők, olyan mulandók, mint a csendes éjszaka.

Te, kit várnak romlottak és szüzek, Jegyese minden lehullott levélnek! S fogadd el tőlem ezt a levelet, Napsugárral írtam és őszi kékkel, És reménnyel és kétségbeeséssel És benne egész esett-magamat Hozom, s minden nyomorúságomat, S az életem hozom - Fogadj el így, ahogy vagyok Ó Õszöm, békességem, Jézusom! Reményik Sándor

Oly szûk és tág az ő idejük, mintha egy hosszú, vízszintes vonalban élnének. Ilyen az öregség természete. Olia Savicevic Ivancevic

Egyszer egy nagy teremben jártam. Fehérek voltak a falak, az ágyak meg az emberek. Nagy volt a csönd, és lábujjhelyen jártam, hogy meg ne zavarjam. Az ablak előtt is volt ágy, oda leültem. Kint a kertben sárgultak a levelek, és a nyitott ablakon át láttam, hogy egy szellő beszökik. Körbefutott a termen, aztán megcsókolta az anyámat. Az ősz küldte be, a szememmel láttam. Akkor ő, mint most a tér, elhalványodott, és becsukta a szemét. Fejes Endre