Téma
Randevú idézetek
-
Van úgy, hogy ha idegenek először találkozva ismerkednek egymással, sokáig nem találják meg a kellő barátsági hangot, lehet, hogy sohasem; közönyösen mennek el később is egymás mellett, hiába törekednének egyetértésre, kölcsönös szeretetre: soha nem sikerül. Sokszor azonban első látásra megbarátkoznak egymással az addig ismeretlenek, a feszengés köde egy pillanat alatt száll el felőlük, húrjaikon szépen zengő összhang muzsikál. Szombathy Viktor
-
Ha két, egymásban szimpátiát kereső ember először találkozik, és a késztető ok miatt máris kéz a kézben indul valahová, a nő mereven tartja a kezét. Ez a tartózkodás el nem téveszthető jele: nincs benne semmi különös, kivetni való. A séta, beszélgetés közben folyamatosan változik a partnerek viszonya. Ha a nő benyomása negatív vagy semleges, a kéztartása ilyen is marad, de ha a sétapartner felkelti érdeklődését, önkéntelenül is enged a merevségből, a keze ellazul, és belesimul a másik tenyerébe. Reményik László
-
Midőn először csalja meg Férjét a nő, Ugy fél, ugy drukkol, ugy remeg - Bajban van ő. A szeretője küszöbén Haboz egy percig, míg bemén, És bent pirul és sir, na ja, Fél, hogy borzas lesz a haja. A csókja gyors, zavart, ijedt, Felöltözik, hazasiet; S otthon megesküszik, hogy ujra Bizisten nem megy randevura. Szép Ernő
-
Egymással szemben álltunk a barátságtalan, zord királyság dohos levegőjében, és testünk kétségbeesetten tapadt egymáshoz. Karunkkal öleltük egymást, és éhesen, mohón csókolóztunk, mint ismeretségünk első napjaiban; nem szégyelltük magunkat, egyébként is nem volt ki előtt, éreztem, hogy hatol be Petr nyelve a számba, és megérinti az enyémet, aztán egyszeriben jobban éreztem magam, mert egy pillanatra elmenekültem a rémületem elől az olcsó cigarettaízû száj meleg sötétjébe.
-
A filmekben mindig úgy van beállítva, mintha az első csók lenne a nagy durranás, ahogy az is. Te jó ég, de még mennyire, hogy az! De azt már elhallgatják, hogy micsoda nyomás van az emberen a második csók előtt. Hiszen akkor már rengeteg időd van gondolkodni, és egyre nagyobb várakozással tekintesz az újbóli találkozás elé.