Téma
Sors idézetek
-
Mióta világ a világ, az ember újra meg újra bajba kerül: hol önmagában, hol pedig azon kívül. Az emberiség története válságok története, alig van olyan korszak, amely ezek nélkül zajlott volna. Életünket, sorsunkat döntően befolyásolja, hogy mit kezdünk a bajokkal, legyenek azok bárhol is. Kimászunk belőlük, vagy elmerülünk bennük? Megoldjuk őket, vagy vergődünk? Egyszerûen szólva: képesek vagyunk-e a fejlődésre, változásra, vagy megrekedünk? Boldizsár Ildikó
-
Gyakran hallható állítás, hogy az élettartamunk egyharmadát a génjeink határozzák meg. Egy másik harmadát a környezet, az életkörülmények, hogy gazdagok vagyunk-e vagy szegények, hogy dohányzunk-e vagy sem, hogy sokat vagy keveset mozgunk-e stb. A harmadik harmad pedig a véletlen függvénye. De nem szerencsés, ha ezt a három okot mereven különválasztjuk, mintha az egyik betegség genetikailag meghatározott volna, a másik pedig a mi hibánkból következne be, minden mást pedig a körülmények véletlen összjátéka magyarázna. Az, hogy valaki megbetegszik vagy meghal, egy összetett rendszer meghibásodásának következménye, amiben éppúgy szerepet játszanak a gének, mint a környezeti tényezők. Rudi Westendorp
-
Az istenek megszerettetik velünk azt, akit nem akarunk szeretni s elfordítják tőlünk azt, akinek szerelmére vágyunk. Meghalasztják azt, akinek élnie kellene, s megkímélik azokat, akik megérdemlik a halált. Amit az egyik kezükkel adnak, azt a másikkal elveszik, saját kiismerhetetlen törvényeik szerint. Steven Pressfield