Téma
Szakítás idézetek
-
Gondosnak és rendezettnek lenni mindazonáltal nemcsak azt jelenti, hogy felszámoljuk a környezetünkben lévő rendetlenséget, hanem azt is, hogy cselekedeteink szisztematikusak, konzisztensek, és tervszerû mintát követnek, továbbá, hogy mindig a megfelelő eljárást alkalmazzuk - legyen szó egy irodai ûrlap kitöltéséről vagy a szeretteinkhez való viszonyunkról.
-
A természetben a stresszhelyzetek, mint a ragadozóval való találkozás, csak rövid ideig tartanak, így a szervezetnek jut ideje felépülni belőle. A modern élet stressztényezői, mint egy rettenetes főnök vagy családi zûr, inkább pszichológiai, mint biológiai jellegûek, és tartósak is lehetnek (még ha csak az elménkben is). Ezek a stressztényezők ugyanazokat az ősi biológiai reakciókat váltják ki, mint egy ragadozó. Ha pedig ezek a stresszreakciók hosszú időn át tartanak, abba bele is betegedhetünk. Daniel Goleman
-
Az ember elé ne úgy, mint a tehervonó állat, ló, kutya vagy szamár elé csak úgy egyszerûen oda tétessék az eleség, hogy azt megrágja, aztán lenyelje s rögtön álljon munkába megint; nem, az étkezés egyúttal üdülés is legyen, hogy a szellemnek is legyen fölfrissülése a napi munkásság közben. Kalocsa Róza
-
Olyan gyönyörû napnak indult! De akkor jött a szél, és megváltoztatott mindent, és nem csak a házakat és kerteket, megváltoztak az emberek is. Míg a vihar tombolt, mindegyikük tanult valamit barátságról, megbocsátásról és megváltásról, és volt, aki a legkeményebb leckét tanulta meg: hogy az élet mindig törékeny, és nagyon gyakran igazságtalan.
-
Sokszor, mikor egy nő terhes lesz, a szaglóérzéke rosszabbra fordul. Hirtelen a rózsák rothadtak, és a frissen sütött kenyér (...) mint az ammónia. Az epilepsziában van valami hasonló. Gyakran meg tudják mondani, mikor dobnak egy hátraszaltót, mert olyan szagokat kezdenek érezni, amik nincsenek ott, így legalább van esélyük leülni, mielőtt a roham bekövetkezik. A terhességgel és az epilepsziával, elég jó érzéked van a küszöbön álló katasztrófára. Kár, hogy nincs érzékünk ahhoz, hogy elkerüljük.
-
Maga talán egy magányos, zárkózott, kóbor-loncsos (romániai) farkas, aki képtelen belenézni egy nő szemébe. Olyan valaki, aki piszkosul fél az igazi találkozásoktól. Olyan valaki, akinek létszükséglet, hogy folyton valami képzeletbeli világot teremtsen, mert nem ismeri ki magát a tárgyias, élhető, megragadható, valóságos világban. Daniel Glattauer