Téma
Tavasz idézetek
-
Azért tudnod kell, hogy van oka mindennek. Nem kifogás, hanem valódi ok. Tudom jól, hogy már nem számít sokat, de nem úgy terveztem az életem, hogy ekkora rakás szerencsétlenségként végezzem, mint amilyenné lettem. Hétéves koromban gyermekbénulást kaptam. Vödörszámra nyomták belém a fájdalomcsillapítókat. Soha nem hagytam abba a gyógyszereket. Képtelen voltam rá. Ha visszanézek... (...) Ha akkor tudom, később mennyit veszítek majd, inkább a fájdalmat választottam volna. A dolgok, amelyek a legnagyobb gyötrelmet okozzák az életünkben, általában azért történnek, mert valami kisebb fájdalom elől menekülünk. Richard Paul Evans
-
Az életben semmi sem végérvényes. Néha balra lépünk egyet, aztán meg jobbra, becsukunk magunk mögött egy ajtót, majd kinyitunk egy másikat, és természetesen azt hisszük, hogy csak előre tudunk haladni. Valójában pedig visszakerülhetünk hasonló helyzetekbe, így lehetőséget kapunk dönteni, újrakezdeni, akar azzal is, akivel már elvágtuk a szálakat.
-
Jobban tudunk uralkodni érzelmeink fölött, mintsem képzeljük, és megvan bennünk a képesség arra, hogy lecsillapítsuk érzelmi szenvedésünk erejét, és ennek hatását az életünkre úgy, hogy megtanuljuk másképp felépíteni a tapasztalatainkat. (...) De figyelmeztetnem kell önöket, most jön az apró betûs rész, mert a nagyobb önuralom nagyobb felelősséget is jelent. Ha nem vagyunk kiszolgáltatva titkos áramköröknek, melyek valahol az agyunk mélyén rejtőznek, és automatikusan mûködésbe lépnek, akkor ki a felelős? Ki a felelős a rossz viselkedésünkért? Mi magunk. Nem az érzelmeink miatt vagyunk vétkesek, hanem mert a tetteink és a tapasztalatok, amiket ma szerzünk, agyunk holnapi előrejelzéseivé válnak. Van úgy, hogy nem azért vagyunk felelősek, amivel vádolnak minket, hanem mert mi vagyunk az egyetlenek, akik megváltoztathatjuk az érzelmeinket.
-
Az ihlet kicsiny részecskéi folyamatosan záporoznak a világegyetemben, úgy terjedve keresztül a legsûrûbb anyagon is, mint ahogy a neutrínó halad át egy vattacukor szénakazalon, s legtöbbjük nem ér célba. Sőt, ami még rosszabb, a kellő cerebrális célpontba érkező többség a téves agyat találja el. Terry Pratchett
-
Egyedül feküdtem le, miután otthagytam egy férfi meleg ágyát. Egy férfiét, aki szeretett, és akit szerettem. Egy férfiét, aki emiatt többé nem vette fel a telefont. Egy férfiét, aki, miután tizenhárom éven át próbált megismerni és megérteni mindent velem kapcsolatban, ezen a ponton feladta, és már meg sem akart ismerni. Cecelia Ahern