Téma
Tavaszi ünnepek idézetek
-
Csak ment előre, bizonytalanul, s most már egészen irányt vesztve. Imént még kutatott valami után, most már csak menekült. Nem éhezett már, nem fázott, csak félt. Egyik ösztön kiszorította a másikat. Egyetlen gondolata az volt: menekülni, menekülni. Mi elől? Minden elől. Az élet szörnyû falakkal zárta körül mindenfelől. Ha szökni tudott volna a világból, megtette volna. Victor Hugo
-
A családi élet az első olyan iskola, ahol érzelmi leckéket sajátítunk el. A bensőséges kapcsolatok inkubátora ez, ahol megtanuljuk, hogyan érezzünk saját magunkkal kapcsolatban; a többiek miként fognak reagálni az érzéseinkre; mit gondoljunk ezekről az érzésekről és milyen reakciók közül válogathatunk; hogyan vehetjük észre és fejezhetjük ki a reményt és a félelmet. Ez az érzelmi nevelés nemcsak a szülők szavai és tettei révén valósul meg, hanem a modellek által is, amelyet saját érzelmeink, illetve a házastársak közötti érzelmek kezelésével mutatnak fel. Daniel Goleman
-
A denevérek számos kórokozót hordoznak. Tartós együttélésben léteznek nem egy ilyen patogénnel, sajátos szervezetüknek köszönhetően. Repülő emlősök. Nagy távolságokat tesznek meg. (...) A hatókörüknek megfelelően nagy kiterjedésû ökoszisztémában jelentenek tényezőt más fajok életében. Minél inkább megzavarjuk természetes élőhelyeiket, minél inkább arra kényszerítjük őket, hogy az ember által lakott területen boldoguljanak, szûkös körülmények között, annál valószínûbb, hogy egy szerencsétlen kimenetelû interakció során - közvetett vagy közvetlen kapcsolat révén, akár a denevérek és az emberek között, akár a denevérek és az emberek által tartott "haszonállatok" között - egy kórokozó átadása bekövetkezik.
-
A Rubik-kocka (...) kielégíti az egyetemes fantáziát: hogyha elég szívósan dolgozik az ember, és végigpróbálja az összes lehetőséget, a világon minden, ami kuszának és zavarosnak tûnik, végül a helyére kattan, és tökéletesen illeszkedni fog; hogy az emberi leleményesség a legszabálytalanabb és legkaotikusabb rendszert is képes logikussá és rendezetté tenni, minek folytán a háromdimenziós tér minden oldalról tökéletes egyöntetûséggel fog virítani. Edward Snowden
-
Agyunk nem légüres térben van a koponyánkban, hanem tápanyagokat és növekedési faktorokat tartalmazó oldatban "úszkál". Ez az oldat rendkívül kényes, és nagyban meghatározza agymûködésünket. Ideális esetben vérnyomásunk, vércukor- és vérzsírszintünk kiegyensúlyozott, szervezetünkben nem túl nagy az oxigéneredetû szabad gyökök koncentrációja, és testünk gyulladásszintje sem túl magas. Ma már tudjuk, hogy mozgással ezek mindegyike pozitív irányba mozdítható, így aki rendszeresen edz, annak agya "szebb világban él". Anders Hansen