Ugrás a tartalomra
A denevérek számos kórokozót hordoznak. Tartós együttélésben léteznek nem egy ilyen patogénnel, sajátos szervezetüknek köszönhetően. Repülő emlősök. Nagy távolságokat tesznek meg. (...) A hatókörüknek megfelelően nagy kiterjedésû ökoszisztémában jelentenek tényezőt más fajok életében. Minél inkább megzavarjuk természetes élőhelyeiket, minél inkább arra kényszerítjük őket, hogy az ember által lakott területen boldoguljanak, szûkös körülmények között, annál valószínûbb, hogy egy szerencsétlen kimenetelû interakció során - közvetett vagy közvetlen kapcsolat révén, akár a denevérek és az emberek között, akár a denevérek és az emberek által tartott "haszonállatok" között - egy kórokozó átadása bekövetkezik.
Kapcsolódó idézetek
-
Mialatt osztályozni próbáltam a fajotokat, rájöttem, hogy ti nem is vagytok emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen egyensúlyra törekszik a környezetével, de ti, emberek, nem. Eljuttok egy területre, és elszaporodtok, egészen addig, amíg fel nem élitek az erőforrásokat. Csak úgy tudtok fennmaradni, ha új területre terjeszkedtek. Van egy másik organizmus is, amely ugyanezt a sémát követi: a vírusok. Az ember ragályos kór. A bolygó rákfenéje. Betegség.
-
A test belső részei és a külvilág közti minden kapcsolat utat nyithat a kórokozóknak, vagyis nem csekély fertőzésveszélyt jelent. A kórokozóknak nem szabad bejutniuk, ezért ha csak lehet, a kapukat zárva kell tartanunk.
-
Van egy sajátos - komplex és nem teljesen feltárt - kölcsönös alkalmazkodási folyamat a kórokozó (legyen az baktérium, vírus vagy egyéb parazita) és a gazdaszervezet között, amely gyengíti a betegség virulenciáját. (...) Azt mondhatnánk, a kórokozó "nem érdekelt" abban, hogy a gazdaszervezet, amelytől fennmaradása függ, elpusztuljon, inkább kevésbé károsítja, hogy együtt élhessen vele; így és ezért választódnak ki a kevésbé veszélyes tenyészetek.
Massimo Livi Bacci
-
Szükségünk van (...) arra, hogy a rovarok végezzék a munkájukat. Óriási a szerepük a megporzásban, a lebontásban és a talajképződésben; táplálékul szolgálnak más állatok számára, kordában tartják a káros élőlényeket, szétszórják a magvakat, segítenek a tudományos kutatásban, és okos megoldásaikkal inspirációként szolgálnak. A világot, mint a természet parányi fogaskerekei, a rovarok tartják mozgásban.
Anne Sverdrup-Thygeson
-
Az ember egy különleges kártevő, mely szaporodik és megmérgezi a világunkat, miközben ráerőlteti a saját rendszerét. Egy rendkívül természetellenes rendszert.
-
A fertőző betegségeknek szinte mindig szélesebb környezeti és szociális okai is vannak. Ha és ameddig nem vesszük figyelembe azokat a gazdasági, környezeti és viselkedési tényezőket, amelyek egy új patogén megjelenését és terjedését befolyásolják, akkor és addig az ilyen mikrobákra és a betegséghez fûződő viszonyukra vonatkozó ismereteink szükségszerûen részlegesek és elégtelenek maradnak.
Mark Honigsbaum
-
Hajlamosak vagyunk hagyományosan a teremtés koronájának vagy inkább az evolúció koronájának látni magunkat. Alacsonyabb és magasabb fejlettségi fokú lényekről szoktunk beszélni. A főemlősöket és a legtöbb alacsonyabb fajt előszeretettel tartjuk önmagunk többé-kevésbé félresikerült elődeinek. A rovarok elképesztő, hihetetlenül magas fejlettségû világa részünkről olykor vállveregetésben részesül, ami néha jóindulatú sajnálkozássá változik (...). Szegények bezárták magukat a kitinpáncéljukba, ezzel elállták az útját a nagyagyuk fejlődésének, és nem jutottak tovább. Ez hamis kép. Az evolúció nem valami felé halad. A DNS gigantikus szerencsejátékot játszik, folyamatosan fújja szét billiónyi szárnyas magvait, nem beszélve a sok milliárd másféle magvairól. Minden élő faj a "legjobban alkalmazkodók" közé tartozik a saját világában.
Georg Klein
-
Kérem, figyeljenek. Új hátizsákjuk van (...). Emberekkel pakolják meg. Kezdjék a távoli ismerősökkel, barátok barátaival és a munkatársaikkal. Aztán jöjjenek azok, akikre féltett titkokat bíznak: rokonok, nagynénik, nagybácsik, aztán a testvéreik, a szüleik, végül a férjük, feleségük, barátnők vagy barátaik. Tegyék a zsákba őket. (...) Érezzék a súlyát. Nincs mese, az emberi kapcsolataik az életük legnehezebb összetevői. Érzik, hogy a pánt már vágja a vállukat? A rengeteg vitás helyzet, veszekedés, titok és kompromisszum. Nem kell a súlyukat cipelniük. Miért nem teszik le a zsákot? Némely állatok egymást cipelik, szimbiózisban élnek egy életen át egymásra utalva. Elátkozott szeretők, monogám hattyúk... csakhogy mi egész mások vagyunk. Ha lassan mozgunk, gyorsan halunk meg, mivel mi nem vagyunk hattyúk. Cápák vagyunk.
-
Ahogy egyikünk sem "csak egy ember", hanem összetett egyén, akinek a teste csak egy eszköz, amin keresztül megtapasztalhatja az életet, ugyanez igaz az állatokra is. Lehet, hogy másként néznek ki, másként "beszélnek", másként viselkednek, de a lényeg ugyanaz, főleg abban a tekintetben, ami erkölcsileg számít. Élnek, tudatosak, éreznek, szenvedni tudnak, családjuk és barátaik vannak, biztonságot és kényelmet keresnek.
-
Az ökoszisztémák elképesztően bonyolult rendszerek, amelyekbe beleavatkozni súlyos veszélyekkel jár. Az állatok és a növények nem feltétlenül a mi szabályaink szerint mûködnek, amikor egyszer csak úgy döntünk, egyik helyről a másikra telepítjük őket.