Téma
Úszás idézetek
-
Ha egy két-három éves gyerek nem tûri el, hogy bárki hozzányúljon akár ahhoz a játékához is, amivel éppen nem játszik, ez nem azt jelzi előre, hogy irigy, gonosz, egoista, másokat letaposó kis szörnyeteg lesz majd belőle, hanem teljesen normálisan, az életkorának megfelelően - a most kialakuló énhatárok védelmének megfelelően - viselkedik. Vekerdy Tamás
-
Fájdalmas, öreges megnyugvással gondolt a halálra. Nem irtózott tőle, inkább szelídnek érezte, és az anyaföldet, amely befogadja majd, mélységesen, igaz lelkéből szerette. Inkább az élet volt az, ami sokszor keserûséget támasztott a szívében, az élet szolgált kegyetlen tapasztalatokkal, gonddal, csalódással. Mika Waltari
-
De mindig úgy érzi az ember, hogy őt semmilyen baj nem érheti, a golyók elrepülnek mellette, a betegség elkerüli. Az öregkori halál meg olyan távol van, hogy gondolni se érdemes rá. A halandóság tudatában nem lehet élni. El kell feledkezni róla, és ha efféle gondolatok mégis megkörnyékezik az embert, el kell ûzni, el kell fojtani őket, máskülönben meggyökereznek az agyában, növekedésnek indulnak, és gyilkos spóráik megmérgezik az életét annak, aki megadja magát nekik. Nem szabad arra gondolni, hogy te is meg fogsz halni. Abba bele lehet tébolyodni. A tébolytól csak egyvalami menti meg az embert - a bizonyosság hiánya. A halálraítélt élete, aki tudja, hogy egy év múlva kivégzik, az olyan halálos beteg élete, akinek az orvosok megmondták, mennyi ideje van hátra, a hétköznapi ember életétől csak egyvalamiben különbözik: az előbbiek pontosan vagy körülbelül tudják, hogy mikor halnak meg, a hétköznapi ember viszont mentes ettől a tudástól, és ezért érzi úgy, hogy örökké élhet, noha akár másnap egy katasztrófában az életét vesztheti. Nem a halál a rettenetes. Hanem várni a halált. Dmitry Glukhovsky
-
Egy kisgyerek úgy gondolja, majd akkor lesz neki igazán jó, ha nagy lesz. Az iskoláskorhoz érve ráébred, hogy ez a szakasz annyira azért mégsem pálya, de majd felnőttként végre teljesen önálló és szabad lehet. A munkás évek alatt a nyugdíjat várja, mert dolgozni mégsem tûnik olyan felszabadítónak, mint eredetileg képzelte, a nyugdíjaskor elérkezése pedig elhozza a kései ébredést: gyerekként és fiatal felnőttként egyaránt szuper volt az élet, csak a folyamatos előrenéző vágyakozás helyett érdemes lett volna felismerni a szépséget, a jó dolgokat a jelen pillanatban.
-
Ugyanúgy, mint a színházban, ahol a lámpaláz megszûnik, amikor elhangzik a színre lépésedet megelőző utolsó mondat, mert tudod, hogy most a te pillanatod érkezett el, most te lépsz a reflektorok fénykörébe, és ezt már semmi sem akadályozhatja meg, a nevem elhangzásakor egyszerre minden félelem elszállt belőlem. Már nem éreztem semmit. A testem merev, kemény fadeszka volt, amelyről visszapattant a bíró minden puskagolyója. Gulbahar Haitivaji
-
Amikor az ember a halálos ágyán fekszik, nagyon érzékennyé válik, meglágyul, szeretne Istennel és a világgal megbékélni. (...) Azok a versek, amelyek félig-meddig a jó Isten elleni durvaságokat tartalmazták, aggódó buzgósággal kiszolgáltattam a lángoknak. Jobb, ha versek égnek el, mint a rímfaragó. Igen, ahogy az emberi lényekkel, úgy a Teremtővel is megbékéltem felvilágosult barátaim legnagyobb bosszúságára, akik szemrehányást tettek erről a régi babonába való visszaesésemről, ahogy ők az Istenhez való hazatérésemet nevezték. Heinrich Heine