Téma
Úszás idézetek
-
Az utolsó dolog, amiben teljes, megmásíthatatlan meggyőződéssel hittünk... a Mikulás volt. (...) Nem számított, mennyire tûnt valószerûtlennek, milyen sok bizonyíték szólt ellene, gyerekkorunkban hinni akartunk, ezért hittünk. És bármennyire is otrombának hangzik a hasonlat, ez nem annyira különbözik az Isten létezésébe vetett hittől. Hiszen mindketten bőkezûen adakoznak, attól függően, hogy jól vagy rosszul viselkedtünk-e. Mind a ketten láthatatlanul intézkednek. Mitikus lények segítségére vannak utalva - manókra és angyalokra. (...) Szóval, miért van az, hogy mostanában senki nem hisz a Mikulásban? Talán azért, mert felnőttünk, és ráébredtünk, milyen képtelenség is az egész. A Mikulás tényből jó sztorivá lett, amit majd továbbadhatnak a gyerekeiknek. Pont úgy, ahogy az önök gyerekkorában a szüleik meséltek Istenről. Jodi Lynn Picoult
-
Valójában minden ember úgy érzi, hogy a gyermekkor valamilyen utópisztikusan jó időszak volt, és mindenki szeretne visszatérni a gyermekkorába. Még a halálos ágyukon fekvő öregemberek is nosztalgiával eltelve gondolnak vissza gyermekkorukra - az áldott gyermekkor szépségére, boldogságára, a virágokra, a pillangókra, az álmokra és a tündérmesékre. Gyermekkorában mindenki Csodaországban él - nem csak Alice, de mindenki más is. Ez az emlék mindenkit elkísér. Osho
-
A hagyományos női szerepfelfogások szerint a nő elsősorban anya, feleség, tevékenységeinek színtere az otthon, ahol családját ellátja, gyermekeit neveli, érzelmi jellegû szerepet tölt be: biztosítja a családtagoknak az "otthon melegét". E felfogás szerint a nő a gyermekneveléssel, a családellátással járó kötöttségek miatt nem is vágyakozik a politika színtereire, legfeljebb abban az életkorban, amikor viszonylag szabadabb: a serdülőkor és a férjhezmenetel közötti időszakban, vagy gyermekeinek "fészekhagyása" után, hacsak a nagymamai teendők nem foglalják le idejét.
-
Az élet mûvésze sohasem a végletek, mindig a közép felé tájékozódik. Inkább kiegyezik, minthogy háborúzzon. Inkább előbb megáll, minthogy túllépjen. Még a legszenvedélyesebb szerelmében is megáll saját lényének telekhatáránál, és bevárja, míg a másik odaér. Nem gázol a birtokára. És nem rántja át magához. Müller Péter