Téma
Változás idézetek
-
Az estét egy barátnőmmel töltöttem, akinek kilétét burkolja homály. Õ meg sem próbál uralkodni semmin. Dél óta egyre csak bőg és jajgat, és valószínûleg abba se hagyja holnap délig. Ráadásul neki köszönhetően egy rakás ember, akik kilétét szintén fedje homály, megalázottak és lehangoltak. És mindez miért? Mert az illető hisz az igaz szerelemben, és nem gondolkodik el, nem teszi fel magának a kérdést, hogy mindez hova vezet. Bár egyes barátai, köztük én is, előre figyelmeztették. Alice Katherine Applegate
-
Aki látott már mesehallgató gyereket és felnőttet, annak feledhetetlen élmény, hogy a mese hallgatói egyfajta révületben élik át a hallgatott meséket. Valószínûleg nem azon merengnek, hogy vajon igazak-e a mese állításai, hanem épp annak bizonyosságában vannak, hogy ez csakis úgy történhetett, ahogy a mesemondó mondja. Boldizsár Ildikó
-
Aki döntést hoz és cselekszik, nem értheti meg teljesen a viselkedését szabályozó törvényeket. Belülről nézve úgy látjuk, hogy bármikor bármin tudunk változtatni. A gép, mint gép ezt nem képes felfogni. Így aztán, miközben az ember nem szabadulhat saját személyisége börtönéből, nem is lehet teljesen tudatában neki, legalábbis aközben, mikor mérlegel és dönt. És ez így is van jól. Jó, hogy egészen az utolsó leheletünkig hisszük, hogy bármit megváltoztathatunk. Ron Aharoni