Téma
Vélemény idézetek
-
Az internet az elmúlt évtizedek legnagyobb találmánya, a valódi sajtószabadság és demokrácia egyetlen garantált helyszíne, a fogyasztó által alakított médiatartalmak fellegvára. Hasznos, jó, izgalmas, mi lenne velünk nélküle. De vajon tényleg annyira természetes dologként kell kezelnünk a durva támadásokat? Egy közszereplőnek valóban mindent el kell viselnie? Azt hiszem, nem. Félreértés ne essék, a kritika, mint olyan, nem zavar. Sőt kifejezetten jól jön akkor, amikor a gyarló ember túlságosan el van foglalva magával. Léleképítő érzés néha szembesülni azzal, hogy az, amit létrehozok, legyen írott vagy beszélt szöveg, hatással van az emberekre. Megmozgatja, válaszra sarkallja őket, reakciót vált ki belőlük. Fontos pillanat ez egy tartalom-előállító iparos életében, mert szembesíti a felelősségével. A nettó gonoszság, az aktív hazudozás, a szándékos mocskolódás viszont nem esik ugyanebbe a kategóriába. Mert attól, hogy az ember nyilvános szakmát választott, még ember marad. Úgy is, mint mindenki mással egyenrangú élőlény. D. Tóth Kriszta
-
A sajtó hatalma abban áll, hogy minden egyén, aki csak szolgálja, roppant kevéssé érzi elkötelezettnek önmagát. Általában a saját véleményét mondja, ugyanakkor azonban nem mond ki dolgokat, hogy ekképp legyen hasznára pártjának, országa politikájának vagy önmagának. Az efféle vétkek a becsületesség ellen, vagy talán inkább becstelen elhallgatás, könnyû dolog az egyén szempontjából, ám rendkívüli következményekkel jár, mert sokan gondolkodnak és járnak el hasonlóképpen ugyanabban az időben. Mindegyikük így beszél önmagához: "csekélység az egész és mindjárt jobban élek, ha viszont megtagadom, lehetetlenné teszem önmagam". Mert erkölcsileg majdnem közömbösnek tûnik, hogy egy sorral többet vagy kevesebbet ír valaki, esetleg névaláírás nélkül, ám ekképp a pénzzel és befolyással rendelkező ember minden nézetet nyilvánossá tehet. Friedrich Nietzsche
-
Nagyon sokfélék vagyunk, de a másokról, körülményeinkről és a magunkról megfogalmazott ítélő véleményünk vagy jó, vagy rossz, vagy hideg, vagy meleg, vagy főtt, vagy nyers - szóval leginkább csak kétféle. Ezért is a soha meg nem szûnő viták, s azoknak a hiábavaló kívánalmaknak a felhánytorgatása - ma is mennyit halljuk! -, hogy most ne a "politikával", hanem az emberi életekkel foglalkozzunk, mintha lehetne társadalom, emberi élet politika nélkül.
-
Nagyon könnyen elfogadjuk mások ítéletét, s erre alapozva formáljuk meg a saját magunkról kialakított képet. Ahhoz, hogy igazán felszabadult légy, meg kell hallgatnod az úgynevezett jó és rossz dolgokat is, amiket mondanak, de reakcióidban az érzelmeknek csak annyi szerepe lehet, mint amennyi egy számítógépben van, amikor adatokat táplálnak bele. Mert amit rólad mondanak, az többet árul el róluk, mint rólad. Anthony de Mello
-
Valamivel vitába szállni csak akkor tud az ember, ha le akarja győzni. Én nem akarok legyőzni semmiféle meggyőződést, nem akarok senkit sem eltéríteni a maga gondolkodásmódjától, törvényeitől. Semmi más jogot nem tartottam fenn magamnak másokkal szemben, mint azt, hogy ne törődjek a véleményükkel. De a joghoz, hogy igenis hidegen hagyhasson mások meggyőződése, ragaszkodom. Szilvási Lajos
-
Semmi sem igaz, minden megengedett. Ez a hitvallásunk. Azt mondani, hogy semmi sem igaz, annyi, mint észrevenni, hogy a társadalom építőkövei törékenyek, ezért aztán magunknak kell a saját civilizációnk pásztorainak lennünk. A minden megengedett annyit tesz, hogy a saját cselekedeteink irányítói vagyunk, ámde együtt is kell élnünk a következményeikkel, legyenek bár dicsőségesek vagy tragikusak.
-
A feminizmus az egyén felszabadításának eszköze, amelyet bárki használhat: férfi, nő, transznemû, transzszexuális, queer, nemtelen, akárki. A feminizmus jegyében kimondhatjuk: aszerint viselkedem, ahogy nekem tetszik, ahogy érzem magam, lerombolom a nemi szerepeket, és eljátszom velük, a saját elképzelésem szerint vegyítem őket. A nemi szerepek nem a láncaim, hanem az eszközeim. Nadya Tolokonnikova
-
Valaki az imént azt mondta, hogy középszerû tehetségeknek nem érdemes a mûvészetüket mûvelniük. Gondolkoztam, és nem értek vele egyet. Szerintem az önkifejezésnek millió célja lehet, az, hogy valami maradandó értéket alkossunk, csak egy a sok közül, de akár nem is tartozik közéjük. Lehet pusztán a saját magunk vagy mások szórakoztatására, lehet az önismeret, az öngyógyítás vagy az önfejlesztés eszköze, lehet kapcsolat keresése egy magasabb hatalommal, transzcendentális, természetfeletti erőkkel, Istennel, lehet egy áramlatélmény, amelybe belefeledkezhetünk, ami örömet okoz, és lehet az igazság intenzív keresése is. Én például addig írok, amíg azt nem érzem, hogy végre igaz, amit mondok.