Téma
Vicces idézetek
-
A bár egy olyan hely, ahol az emberek találkoznak, megosztják egymással, amijük van, és hálásak, mert tudják, hogy nincsenek egyedül. Azt hiszem, az egyszerû emberek hétköznapi megbecsülése számunkra a jövő kulcsa. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem vagyunk már gyerekek, és értjük, hogy az élet nem tart örökké. Tudjuk, mit jelent ez. De ma este a világnak ebben az aprócska zugában, apám bárjában fényesen égnek a lámpák. Mert rájöttünk, amit ő nyilván mindig is tudott: az élet nem mindig oszt jó lapokat az embernek, az a fontos, hogy jól játsszuk ki azt a keveset, amit kapunk.
-
A társadalom zöme számára a karácsony az a három nap az évben, amikor megpróbálnak úgy tenni, mintha szeretnék egymást. Én viszont úgy gondolom, hogy ha május ötödikén vagy február másodikán, vagy akár ma reggel két ember szívből, tisztelettel és szerelemmel tud egymáshoz érni, amikor kinyitják a szemüket - az azt jelenti, karácsony van. Csernus Imre